EUR: 321,41 Ft
CHF: 283,18 Ft
2018. november 22., csütörtök
Cecília

Belföld

Október 23-án a bátor emberekre emlékezünk, akik kiálltak a fontos eszmék mellett

Bátor emberekre emlékezünk, akik kiálltak azon fontos eszmék, értékek mellett, amelyeket később unokáiknak sikerült elérni, a mi feladatunk pedig az, hogy ezeket megőrizzük a következő generációk számára – hangsúlyozta Borut Pahor szlovén köztársasági elnök az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadáson Ljubljanában pénteken este.

A Szlovéniában élő magyar közösség képviselői előtt tartott beszédében Borut Pahor elmondta, a második világháborút követően minden nemzet a maga módján arra törekedett, hogy elérje saját nemzeti és politikai emancipációját, a szlovének és a magyarok nem jutottak ezen túl áldozatok és megpróbáltatások nélkül. A 62 évvel ezelőtti magyarországi események, csakúgy, mint a csehországi vagy a lengyelországi, a szabadság elérésre irányuló történések a legközvetlenebbül ösztönözték a szlovén politikai tavaszt.


A szlovének és a magyarok is az elmúlt 75 évben nagyon sok megpróbáltatáson mentek át, amelyek talán képessé tettek minket arra, hogy józanul ítéljük meg a jelenlegi körülményeket. Felelősségünk, hogy ezeket a tapasztalatokat a béke, a biztonság, az együttműködés, az együttélés, a szolidaritás, a kölcsönös megértés, az egymásról való gondoskodás és a szabadságjogok javára fordítsuk – mondta a szlovén köztársasági elnök.

Áder János államfő ünnepi beszédében kiemelte, hogy az 1956-os események után sokan döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot. Közülük mintegy kétezren Szlovénia felé menekültek, ahol a magyarokat emberséggel fogadták, élelemmel, szállással segítették a menekülteket, barátot láttak az érkezőkben. Minden segítséget megkaptak azok is, akik maradni akartak, és azok is, akik tovább szerettek volna menni. Köszönet ezért Szlovéniának, a szlovén embereknek – hangsúlyozta.


A magyar államfő közölte: 1956 októberének lelkesítő szabadságvágya 62 éve összeköt mindazokkal, akik hozzánk hasonlóan ismerik a nemzeti függetlenség, az önrendelkezés valódi, megszenvedett értékét. Szlovének és magyarok egymás mellett voltunk országaink függetlenségének és önállóságának kivívásakor, most pedig egymás mellett vagyunk minden olyan párbeszédben, amikor Európa jövőjének érdekében kell megegyezésre jutni, és közösen óvjuk az egymás országában élő kisebbségi közösségeinket – hangsúlyozta Áder János.

Az ünnepségen – amelyen helyi magyar zenészek adtak koncertet – kitüntetéseket adtak át az államfő jelenlétében. A magyar érdemrend lovagkeresztjét kapta Petra Svoljsak, a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, a magyar ezüst érdemkereszt kitüntetést pedig Masa Klavora, a Békeösvény Alapítvány tagja vehette át.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább nőttek a keresetek

    Tovább nőttek a keresetek

    Tovább nőttek a keresetek, ami elsősorban a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, illetve az építőiparban dolgozók bérnövekedésével magyarázható – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

  • Körözött férfit fogtak el a bulinegyedben

    Körözött férfit fogtak el a bulinegyedben

    A rendőrség közterületi intézkedéssorozatának részeként elfogtak egy körözött férfit, illetve négy további embert kábítószer birtoklásának gyanúja miatt november 15-én a fővárosi “bulinegyedben” – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.