EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Belföld

Ötszázmillió forinttal támogatja a kormány családi és munkahelyi bölcsődék létrehozását

A kormány 500 millió forinttal támogatja családi és munkahelyi bölcsődék létrehozását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi érdi sajtótájékoztatója után az MTI-vel.

Novák Katalin elmondta, családi bölcsődék kialakítására az egész országból, munkahelyi bölcsődék létrehozására pedig a közép-magyarországi régióból lehet pályázni, utóbbi esetében bővítésére, valamint eszközbeszerzésre is igényelhetnek pénzt a jelentkezők.


A pályázat benyújtási határideje 2019. január 31., önrész nem szükséges, a támogatás pedig nem visszatérítendő. Az elnyerhető támogatás összege férőhelyenként 800 ezer forint, hét férőhelyes csoportonként pedig 5,6 millió forint – ismertette az államtitkár.

Felidézte, az elmúlt időszakban bővítették és rugalmasabbá tették a bölcsődei ellátórendszert. A szülők már négyféle ellátástípus közül választhatnak: a hagyományos mellett mini, családi és munkahelyi bölcsődék is létrejöttek.


Emellett előírták, hogy minden olyan településen gondoskodni kell bölcsődei ellátásról, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él, vagy van legalább öt olyan gyerek, akinek a szülei igénylik ezt az ellátást – mondta Novák Katalin.

Megjegyezte, az önkormányzatok úgy is teljesíthetik a bölcsődei ellátásra vonatkozó kötelezettségüket, hogy szerződnek egy családi bölcsődével, amelyekből már ezer működik országszerte.

Elmondta azt is, hogy megemelték a bölcsődék finanszírozására szánt összeget is, így az önkormányzatoknak már kevésbé jelent terhet, nem “ráfizetéses” az intézmények működtetése.

A bölcsődékre egyébként országszerte egyre nagyobb az igény a gyerekvállalási kedv és a foglalkoztatás növekedésének köszönhetően – hangoztatta az államtitkár.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám a médiatanács által elfogadott tanulmány szerint – közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság az MTI-vel pénteken.

  • Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című festménye 75,6 millió forintért kelt el a BÁV kétnapos őszi aukcióján, amelyen a festmények mellett műtárgyakat és ékszereket kínáltak az érdeklődőknek.

  • Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Körülbelül ezermilliárd forintot jelent Budapestnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel szombaton aláírt – a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló – megállapodás, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) létrehozása is – mondta Tarlós István főpolgármester a testület megalakulását követő budapesti sajtótájékoztatón.

  • Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a Magyarországon termelt, kifogható és elfogyasztható halak minősége a sajtóban sugalmazott álláspontoktól eltérően – közölte Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.