2019. szeptember 23., hétfő
Tekla, Líviusz

Egyéb Pécs

Pécsett készülnek majd az olimpiára a magyarok

A többhetes felkészítő munka után, Pécsett trenírozzák majd azt a magyar diákcsapatot, amelynek tagjai hazánkat képviselik az iGEO Olimpián. A 15. Nemzetközi Földrajzi Olimpiát Kanadában rendezik meg. A megmérettetésre négyen mennek. 

Már hagyománnyá vált, hogy Pécsett választják ki azokat a középiskolásokat, akik a földrajzi olimpián magyar színekben indulnak. Idén kilencedik alkalommal adott otthont a Földrajzi és Földtudományi Intézet ennek a hazai bajnokságnak, ahonnan a nyertesek Kanadáig mehetnek. De itt még nincs vége a pécsi szálnak, a legjobb magyar földrajzosok ugyanis Pécsre jönnek vissza, hogy itt pécsi tanárok trenírozzák őket.


– Amióta tudunk a versenyről, ez a 2000-es évek eleje, azóta Pécsett zajlik a felkészítés, ami nem kis munka. Mivel ez az olimpia angol nyelven zajlik, a földrajzi szakkifejezéseket is így tanítjuk a gyerekeknek, amellett, hogy terepi feladatokat is kapnak – mondta dr. Piris Gábor, a verseny hazai koordinátora.

Idén Uránváros volt a feladat

Az olimpiára való kijutáshoz több feladatot is meg kellett oldaniuk az országos versenyre jelentkezetteknek. Az egyik terepfordulót például Uránvárosban, egy lehatárolt területen tartották.


– A magyar városépítész-szakma úgy értékeli, hogy nagyon sajátos, érdekes és egy egységes arculatú városrész Uránváros. A versenyzőknek pedig azért is volt érdekes, mert közelről ilyet még nem láttak – mondta dr. Pirisi Gábor, aki hozzátette: Uránvárosban például fel kellett térképezniük a gyerekeknek, hogy mit látnak, milyen kereskedelem van az adott helyen. Ebből pedig fejlesztési tervet készítettek.

Ők képviselik hazánkat Kanadában

A versenyt július 31. és augusztus 6. között a kanadai Quebecben rendezik, várhatóan mintegy 40 ország 160 versenyzőjével.

Jók vagyunk földrajzból

A földrajzi diákolimpiára a világ számos országából küldenek gyerekeket. A legjobbak arany-, ezüst- és bronzérmet kaphatnak. Tavaly a kiutazó magyar diákok mindegyike éremmel térhetett haza. Igaz, aranyminősítést még nem sikerült bezsebelni. De a pécsiek éppen ezen dolgoznak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Öt év alatt 50 kilométernyi utat újítana fel a vásárhelyi polgármesterjelölt, aki rendbe tenné a város járdáit, növelné a tram-train szerelvények számát, kártalanítaná a nyomvonal mellett lévő üzleteket, és elektromos buszokkal oldaná meg a helyi tömegközlekedést.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.