2018. november 20., kedd
Jolán

Külföld

Politikai színjáték volt a román jogállamiság helyzetéről szóló EP-vita

Pászkán Zsolt Románia-szakértő szerint “politikai színjáték” volt a román jogállamisági helyzetről tartott szerdai vita az Európai Parlamentben (EP).

Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője az M1 aktuális csatornán azt mondta, a vitában a vád és a védelem oldaláról is féligazságok, “néhol hazugságok” hangzottak el, egyik fél sem volt felkészült és nem volt őszinte a céljait illetően.


Megítélése szerint az is szerepet játszhatott ennek a vitának a létrejöttében, hogy közel van az EP-választás. Úgy fogalmazott, hogy amit hallani lehetett, az néhány frakció kortesbeszéde volt saját választóinak.

Megjegyezte: ez a helyzet nem ugyanaz, mint Lengyelország és Magyarország esetében; ez olyan, mint egy parlamenti vitanap, ahol megvitatnak egy kérdést. Hozzátette: lesz novemberben az ügyről egy határozat az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában, de annak sincs “semmilyen jogi hatása”.

Ugyanakkor Pászkán Zsolt szerint a vitának az is volt a célja, hogy “két jobboldali kormányzat pellengérre állítása után legyen egy baloldali” is, amellyel ez történik.

Ezt az támasztja alá – tette hozzá -, hogy még nem kihirdetett törvények, egy tüntetés még vizsgált feloszlatása miatt és azért bírálták a román kormányt, mert leváltották Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyészt, pedig az elnök nem akarta. Utóbbi szerinte nem jogállami kérdés.

Kapcsolódó Cikkek

  • Bécsben lobbizott az egyeteméért Soros

    Bécsben lobbizott az egyeteméért Soros

    Államfőket megillető külsőségek között találkozott vasárnap Soros Györggyel Sebastian Kurz osztrák kancellár, aki a Közép-Európai Egyetem Bécsbe költöztetéséről tárgyalt a milliárdos spekulánssal.

  • Újra kitört a Fuego

    Újra kitört a Fuego

    Ismét kitört a Fuego (tűz) nevű vulkán Guatemalában, a tűzhányó környékén lévő településekről nagyjából négyezer embert evakuáltak, s ezrek menekültek biztonságos helyre – közölte hétfőn a közép-amerikai ország katasztrófavédelmi hatósága és a Prensa Libre című helyi hírlap.

  • Eljátszotta az egyházközség pénzét a pap

    Eljátszotta az egyházközség pénzét a pap

    Százhúszezer eurót (csaknem 40 millió forintot) játszott el egyházközsége pénzéből internetes szerencsejátékokon egy katolikus pap Németországban – közölte a magdeburgi egyházmegye egyik szóvivője hétfőn.