EUR: 362,30 Ft
CHF: 342,72 Ft
2020. április 07., kedd
Herman

Egyéb Szolnok

Politikusok harca a gyermekotthonért

A címben szereplő kifejezésre ebben az esetben pozitív szemlélettel tekinthetünk, hiszen az Országgyűlés és Jász-Nagykun-Szolnok megye válogatottja csapott össze október 4-én egy tiszaföldvári focipályán. A cél a gólszerzés mellett a jótékonykodás volt.

Az összecsapást a tiszaföldvári Révay György Gyermekotthon és Kollégium javára rendezték meg, az intézmény ugyanis a bevételből sporteszközöket és sportfelszereléseket vásárol, illetve egy korszerű öltözőt alakítanának ki. A mérkőzés súlyát jól jelzi, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke is stoplis cipőt húzott a jó ügy érdekében.


Barabás Botond színész (balra) és Boldog István országgyűlési képviselő küzd a labdáért

A Révay György Gyermekotthon és Kollégium egy 150 éves kastélyban működik Tiszaföldvár-Homokon. Falai között 200 enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyermek tanul, akik óvodai, általános, közép- és szakiskolai oktatást kapnak, emellett itt a kollégiumi elhelyezésük is megoldott.

Ennek a pallérozódásnak a része a sport is, hiszen az iskola tanulói kiemelkedően jó eredményeket érnek el a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség által életre hívott sporteseményeken.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megmozdult az ingatlanpiac

    Megmozdult az ingatlanpiac

    Még korai lenne mélyreható és végső következtetéseket levonni a járvány ingatlanpiacra gyakorolt hatásával kapcsolatban, de minimális elmozdulás már most látszik az árakban és a kínálatban.

  • Online játékok a könyvtárral

    Online játékok a könyvtárral

    Nem kell bírságtól tartania annak, akinek lejárt a kölcsönzési ideje a Csuka Zoltán Városi Könyvtárból elhozott olvasnivalóra.