EUR: 321,24 Ft
CHF: 281,97 Ft
2019. április 24., szerda
György

Egyéb

Rákóczi Szövetség: Több mint hatezer diák utazik ünnepelni október 23-án

Idén 125 Kárpát-medencei középiskola több mint hatezer diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében.

Mint írták, a Rákóczi Szövetség hetedik alkalommal hirdette meg idén ősszel a Kárpát-medencei középiskolák részére az Október 23-i Diákutaztatási Programot. A kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik ország magyar középiskolájához, és ott közösen ünnepeljek október 23-án.


A program kiemelt célja az is, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

A felhívást pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhetett.

Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, az utazáshoz a Rákóczi Szövetség – a diákok számától függően legfeljebb – 200 ezer forint értékű támogatást biztosít.

A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programja 2018-ban több mint 16 ezer Kárpát-medencei középiskolásnak biztosít utazási lehetőséget nemzeti ünnepekhez és emléknapokhoz kapcsolódóan.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Bár a húsvét két legfontosabb vallási ünnepünk egyike, a karácsonyi hagyományokat sokkal többen követik. Az adventi gyertyagyújtás, a karácsonyfa-állítás és a mákosbejgli-evés elmaradhatatlan rituáléja a karácsonyi ünnepkörnek, a húsvéti szokásokat azonban egyre kevesebben követik.

  • A húsvét még ma is üzenettel bír

    A húsvét még ma is üzenettel bír

    Ha Jézust középpontba helyezzük, akkor életünk derűben és boldogságban megy végbe – vallja Bán Csaba, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkésze, aki az ünnep alkalmából juttatta el gondolatait lapunkhoz.