EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Sport

Schwarzenegger versenyén indult a magyar testépítő

Szeptember 28. és 30. között rendezték meg az Arnold Classic európai versenyét, ahol a mindössze 23 éves Szilágyi Vilmos is megmérettette magát. A magyar testépítő a 85 kilogramm alatti kategóriában indult, és rengeteg mindent tanult a három nap alatt.

Idén mindössze néhány testépítő képviselhette Magyarországot a világ leghíresebb testépítő és fitnesz bajnokságán, az Arnold Classic Europe-on. A székesfehérvári Szilágyi Vilmos 16 éves kora óta a testépítésért él, a versenyre pedig egy kemény 10 hetes diétával készült.


Szilágyi Vilmos a 85 kilogramm alatti kategóriában a második kihívásban jutott szóhoz, és összességében a 6-11. helyen végzett. Bár a teljesítményével nem volt teljesen megelégedve, tanulni szeretne a hibáiból.

„A kiutazás hetében hibáztam eleget. A vízvisszatartással problémáim akadtak, amit a stressz is befolyásolhat. Sajnos hajlamos vagyok izgulni, és ez most visszaütött. Kicsit önfejű tudok lenni, de a jövőben biztosan még inkább kikérem a felkészítőim segítségét, akiktől kaptam is most fejmosást” – mondta a sportoló.


Mint fogalmazott, büszke rá, hogy ilyen fiatalon ilyen magasra tette a lécet. A mezőny zöme ránézésre tíz évvel idősebb volt nála, de ő szereti a kihívásokat és inkább ér el gyengébb helyezést itt, mint hogy egyedül induljon egy versenyen és megnyerje azt.

A testépítő arról is beszélt, Barcelonában az emberek rendkívül kedvesen, közvetlenül és megértően bántak a versenyzőkkel, ugyanakkor bizonyos dolgok beszerzésénél történtek fennakadások.

„Spanyolországban nincs sótlan puffasztott rizs, pedig mi az utolsó két napban már ezt fogyasztjuk. Itthon minden boltban lehet kapni, kint viszont mindenki ezt kereste. Nehezen, de végül sikerült hozzájutni” – mesélte Szilágyi Vilmos.

A helyszínen volt természetesen a verseny névadója, Arnold Schwarzenegger is, de megközelíthetetlennek bizonyult, annyi testőr vette körbe. Szilágyi Vilmos szerint ilyen helyzetben az a kiváltság, ha valakihez ő megy oda személyesen.

A brutális fizikummal rendelkező sportolót meglepte, milyen sok pozitív visszajelzést kapott az Arnold Classic után. Kapott olyan üzenetet is, hogy megérte elkésni az érettségiről, ahová anno azért nem ért oda időben, mert előző nap is versenyen volt.

A munka viszont még csak most kezdődik. Szilágyi Vilmos a közeljövőben ismét szeretne indulni az Arnold Classicon, de addig sem áll meg az élet. Két hét múlva a budapesti Fitparádén áll színpadra legközelebb: a nemzetközi verseny az amatőr olimpia címet viseli, ahol profi kártyát lehet szerezni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Dr. Mészáros János: A magyar sportolók méltón képviselték hazánkat a Nomád Világjátékokon

    Dr. Mészáros János: A magyar sportolók méltón képviselték hazánkat a Nomád Világjátékokon

    A kirgizisztáni III. Nomád Világjátékokon négy arany-, négy ezüst-és négy bronzérmet szerzett magyar küldöttség tagjait köszöntötték a Hadtörténeti Múzeumban. A multisport eseményen öt földrész, több mint 80 országa 2000 sportolóval vett részt. Magyarországot a Magyar Turán Alapítvány hagyományőrzői és tradicionális, íjász, lovasíjász és mandala sportolói (szellemi taktikai sport), a Nemzeti Versenysport Szövetség íjász, szkander, szumó, sambo szövetségei által delegált valamint bothúzó versenyzők és sportvezetői képviselték – olvasható a misportunk.

  • Nagy Botondé a “világ leggyorsabb köríves rúgása”

    Nagy Botondé a “világ leggyorsabb köríves rúgása”

    Bekerült a Guinness Rekordok könyvébe Nagy Botond, mint “a világ leggyorsabb köríves rúgása” cím büszke tulajdonosa. A magyar válogatott karatés ezt a múlt héten megrendezett madridi világbajnokság alkalmával érdemelte ki – olvasható a magyar sporttal foglalkozó misportunk.

  • Megműtötték a Lakers irányítóját

    Megműtötték a Lakers irányítóját

    Csütörtökön megműtötték Rajon Rondót, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers veterán irányítójára legalább négy-öt hét kihagyás vár.