EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 15., szombat
Valér

Egyéb Érd

Szép lányokat fotóztak

Lassan célegyenesbe fordul a II. Pest Megye Szépe verseny eseménysorozata. Megtörténtek a válogatások, együtt a tizenhat fős döntő mezőnye, ám a végső megmérettetésig még rengeteg dolguk lesz a lányoknak – legutóbb fotózáson vettek részt.

A szép is lehet még szebb – talán ez lehetne a jelmondata annak az alaposan felkészült, fodrászokból, sminkesekből, stylistokból álló csapatnak, amelyik a döntőbe jutott tizenhat lányon dolgozott.


A szakértő, Kászonyi Gergely még talált valami igazítani valót a frizurán

Merthogy az ilyen versenyeken fotóknak is kell készülni, mégpedig nem is akármilyeneknek, hiszen a nagyközönség ezekből ismerheti meg idejében a mezőny tagjait. Ha pedig alaposan szemrevételezték a fotókat – amelyeket majd a verseny Facebook-oldalán meg lehet tekinteni –, akkor lehet majd szavazni is a Pest Megye Szépe közönségdíjának büszke címére.

A döntőig azonban még sok a tennivaló. Itt volt mindjárt ez a fotózás, amely nemcsak arra adott lehetőséget, hogy a döntősök a profi „szépészek” munkájával megbarátkozzanak – bár a lányok közül néhánynak már volt része divatbemutatókban, egyéb színpadi fellépéseken ilyen területen is kipróbálni magát –, hanem a döntő helyszínével is meg lehetett ismerkedni. A fotók ugyanis a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban készültek, és ez az intézmény ad majd otthont a januári döntőnek és gálaestnek.


A fotózáson túl október közepétől szinte folyamatosan van programjuk a lányoknak, járáspróbától a közös fitneszedzésig. A Pest Megye Szépe ötletgazdája és versenyigazgatója, Bada Zoltán elmondta: folyamatosan törekedtek arra is, hogy a vetélkedés ne szorítkozzon csak a külső értékelésére. A válogatások során rendre elhangzottak olyan kérdések, amelyek a „belsőre” is vonatkoztak: életcélra, hivatásra, tervezett életpályára, sőt, Pest megyéről is érdeklődtek a zsűri tagjai: miért pont erre a versenyre jelentkeztek, mit jelent nekik a régió, a lakókörnyezetük.

Kis Korinna szemöldökének is hibátlannak kell lennie

A döntőbe egyébként két érdi lány jutott. A huszonegy éves Kis Korinna harmadéves joghallgató, és mint elmondta, fontosnak tartja, hogy a testi és a szellemi fejlődés együtt valósuljon meg. Ezért aztán a tanulás mellett sokat olvas, és rendszeresen edzésre jár. Már korábban is részt vett szépségversenyen, sőt, a III. Érd Szépe vetélkedésen az ő fejére került a királynői korona. Gondolta, hogy most – immár megyei szinten – ismét megméretteti magát.

Az érdi Krausz Ágnesen itt éppen a sminkes, Balogh Erika dolgozik

A másik érdi döntős a húszéves Krausz Ágnes, aki a Pécsi Tudományegyetemen sportszervező szakos hallgató. Születése óta Érden él, és szerencséjének tartja, hogy azt tanulja, ami a hobbija is, a sportot. Soha nem indult még szépségversenyen, szülői és baráti biztatásra jelentkezett.

Összehangolt csapatmunka eredményeként áll össze a megfelelő látvány

Utolsó simítások
Fotók: Csizmazia Zsolt

Lassan tehát minden összeáll, lehet készülni 2019. január 12-re, a döntőre és a gálaestre, amelyen – mint Bada Zoltán versenyigazgató elmondta – látványos színpadi meglepetéssel is találkozhat majd a közönség.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.