EUR: 321,86 Ft
CHF: 282,10 Ft
2018. november 16., péntek
Ödön

Belföld

Szuverenitás nélkül nem lehet elérni a nemzeti célokat

2018-ban is nyilvánvaló, hogy szuverenitás, függetlenség és önállóság nélkül nem tudja elérni céljait egy nemzet, és az október 23-i ünnepségeket is ennek jegyében ünnepet szervezik – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A Terror Háza Múzeum előtt beszélve a kormányszóvivő kiemelte: pár napon belül lesz az a nemzeti ünnep, amelyen a magyarok és a világ számára a 20. század egyik legfontosabb momentumára emlékezünk.


Kovács Zoltán hangsúlyozta: 1956 hősei a magyar szuverenitásért, függetlenségért küzdöttek és megerősítették azokat az alapokat, amelyeket a korábbi szabadságharcok lefektettek, ezzel pedig lehetővé tették, hogy a 21. század elején Magyarország szabad, független és szuverén országként éljen.

Úgy vélte, az ’56-osok munkáját felértékelik a mai folyamtok, hiszen most, 2018-ban is nyilvánvaló a szuverenitás, függetlenség és önállóság szükségessége, ugyanis ezek nélkül egy nemzet nem tudja elérni a céljait, amelyek a megmaradását és a jövőjét biztosítják.


A kormányszóvivő az ünnepi programokról elmondta: a megemlékezések október 22-én indulnak, 14 órakor az 1956-os műegyetemi emlékműnél Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet. A résztvevők átvonulnak a hagyományos műegyetemi ünnepségre, ahol 15 órakor beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök – közölte.

Kitért rá: az ünnepség kiemelkedő eseménye este lesz a Bem József téren, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tart beszédet.

Kovács Zoltán emlékeztetett: 23-án reggel a hagyományos zászlófelvonással és katonai tiszteletadással indul a nap, napközben pedig ingyenesen látogatható lesz az Országház. 15 órakor a Terror Háza Múzeumnál beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök – tette hozzá.

Este a Magyar Szimfonikus Zenekar és az Anna and the Barbies ad koncertet.

A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy az operatív törzs már hétfőn megkezdte munkáját, a héten pedig elfogadják a biztosítási tervet és minden olyan szükséges dokumentumot, amely lehetővé teszi az ünnep zavartalan lebonyolítását. Minden érintett azon dolgozik, hogy mindenki szuverén államhoz méltón, szabadon ünnepelhessen – zárta szavait Kovács Zoltán.

Kapcsolódó Cikkek

  • Több „Gruevszki-ügy” fut Európában

    Több „Gruevszki-ügy” fut Európában

    Nyugat-európai lapok támadják hazánkat Nikola Gruevszki volt Macedón kormányfő magyarországi tartózkodása miatt, miközben Belgiumban pihen Carles Puigdemont, a lázadás és hűtlen kezelés miatt körözött katalán elnök, Francaiország ad búvóhelyet Sebastien Avajon kokaincsempészetért elítélt benine-i elnökjelöltnek, míg Németországban több mint ezer török diplomata kért menedéket.

  • Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a visegrádi négyek (V4), amely 2019 második felében kezdi meg működését – nyilatkozta a közmédiának Benkő Tibor a V4 tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) védelmi minisztereinek csütörtöki szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követően.