2018. november 18., vasárnap
Jenő

Belföld

Újra lehet pályázni az elektromos autók vásárlásának támogatására

Újra lehet pályázni az elektromos gépjármű beszerzések támogatására, a programban 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból – jelentette be Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Millenáris Park Elektromobilitás Látogatóközpontban.

Elmondta: a magánszemélyek, gazdasági társaságok, önkormányzatok október 29-én 8 órától adhatják be a pályázatot a vissza nem térítendő támogatásra a www.e-mobi.hu honlapon.


Felidézte, hogy a kormány 2016 októberben hirdette meg először az elektromos autók vásárlására a támogatást, az elmúlt két évben 1200 pályázatot nyújtottak be 1600 tisztán elektromos hajtású jármű vásárlásának a támogatására. 2018 szeptember 30-áig 1,129 milliárd forint támogatást fizettek ki 781 autóra.

Az államtitkár elmondta, a korábbi 2 milliárd forint keretet a kormány 300 millió forinttal megemelte, ehhez jön a most megnyíló 3 milliárd forintos keret.


Weingartner Balázs hangsúlyozta, a program sikeres, amit mutat az is, hogy a régióban jelenleg Magyarországon értékesítik a legtöbb elektromos járművet, jelenleg több mint 8000 zöld rendszámú jármű közlekedik a magyar utakon.

A megnyíló pályázatban is a bruttó vételár 21 százalékára, maximum 1,5 millió forint támogatást lehet kérni, változás a korábbi kiíráshoz képest, hogy a 15 millió forint maximális bruttó vételárat 20 millió forintra emelték.

A jövőben is a kereskedővel számolják el a támogatást, aki a korábbi gyakorlattal szemben előleget is kérhet – tette hozzá.

Az államtitkár szerint a pályázat is hozzájárul ahhoz, hogy a környezetkímélő járművek elterjedjenek Magyarországon.

A kormány számára fontos, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelyeknek köszönhetően nemcsak az anyagi terheik csökkennek, hanem alacsonyabb lesz a környezetszennyezés is – mondta az államtitkár.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám a médiatanács által elfogadott tanulmány szerint – közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság az MTI-vel pénteken.

  • Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című festménye 75,6 millió forintért kelt el a BÁV kétnapos őszi aukcióján, amelyen a festmények mellett műtárgyakat és ékszereket kínáltak az érdeklődőknek.

  • Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Körülbelül ezermilliárd forintot jelent Budapestnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel szombaton aláírt – a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló – megállapodás, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) létrehozása is – mondta Tarlós István főpolgármester a testület megalakulását követő budapesti sajtótájékoztatón.

  • Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a Magyarországon termelt, kifogható és elfogyasztható halak minősége a sajtóban sugalmazott álláspontoktól eltérően – közölte Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.