EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 18., vasárnap
Jenő

Egyéb Székesfehérvár

Változások az Alba Regiánál

Megkezdődött a zenekari évad a megyeszékhelyen. Mégpedig három bérletsorozattal. Az ifjúság zenei élvezetét és alakítandó műélvezetét a Partitúra-, a felnőttek örömét a Farkas Ferenc-bérlet jelenti, míg a kamarazene kedvelőihez szólnak a Somorjai Ferenc kamara zenekari hangversenysorozat előadásai. A fiataloknak Rómeó és Júlia – ahogy Prokofjev látja adta elsőre a hallgatni valót, míg a felnőttek a Csupa romantika előadást élvezhették, Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész közreműködésével. Prokofjev a felnőttekhez is „beköszönt”, a Római és Júlia szvit 9 tételével.

Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezetője esetében apáról fiúra „szállt” az együttes, hiszen édesapja a zenekar csellistája, művészeti vezetője volt, míg az ifjabb Major a társulatot vezeti.  Nagy változás állt be a zenekar életében, hiszen alig lehet látni már a „régi” zenészeket a színpadon.


– A változás nem a mi döntésünk volt. Ahhoz, hogy egy zenekar professzionálisan működjön, és a muzsikusok közalkalmazotti státuszba kerüljenek, feltétele volt a próbajáték. Ez pedig nehéz és kemény munka. Ezt voltak, aki vállalták, és voltak, akik nem – mondta a vezető.

A zenekar nagy változás előtt áll, folytatja robbanásszerű, gyors előmenetelét.


A zenekar jó és profi, minősített lesz Fotó: arso

– Pedig nagy kérdés volt kezdetben, hogy tudunk-e annyi zenészt mozgósítani, amennyi a fejlődéshez szükséges? A másik bizonytalanság az volt, hogy a közönség miként fogadja a létünket? Mindkét kérdésre pozitív választ adott a mögöttünk hagyott időszak.  A fejlődés érdekében most olyan muzsikus csapatot kell létrehoznunk, akiknek nem a munkahelye, hanem hivatása az együttes. Bővítenünk kell az álláshelyeink számát, mert sok kisegítő közreműködővel kell dolgoznunk a minőség érdekében. Még nem nagy, hanem kamarazenekar vagyunk hivatalosan, ezért kell bővítenünk. Minősített zenekarrá akarunk lenni, ehhez meg kell felelni a feltételeknek. De arról szól minden napunk, hogy minőségi programjainkkal kiszolgáljuk a város zeneszerető közönségét.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.