EUR: 324,55 Ft
CHF: 299,06 Ft
2019. augusztus 17., szombat
Jácint

Belföld

Van elég férőhely a rászorulóknak

Van elég férőhely a hajléktalan-ellátásban, az állam összesen 19 ezer férőhelyet biztosít, és idén 9,1 milliárd forintot fordít a rászorulók segítésére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuménak szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila emlékeztetett, hogy október 15-én lép hatályba a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés.


Az államtitkár hangsúlyozta: a hajléktalan emberek emberi méltóságát az szolgálja, ha azon segítenek, hogy ne kelljen egyetlen éjszakát sem a szabad ég alatt vagy közterületen tölteniük. Akkor segítenek emberhez méltóan, hogy biztosítanak olyan nappali, illetve éjszakai szállást, ahol lehet enni, fürödni és aludni – fűzte hozzá.

Fülöp Attila azt mondta, október 15-től a hajléktalan-ellátó rendszer kap egy olyan feladatot, hogy a most még közterületen élőket is bevonják a rendszerükbe.

A kormány az említett 9,1 milliárd forint mellett döntött egy 300 millió forintos tartalék létrehozásáról is – közölte.

Fülöp Attila szólt arról, hogy az országban 240 szervezet foglalkozik hajléktalan-ellátással, és az ellátórendszer célja az is, hogy a rászorulóknak lehetőséget biztosítson az önálló életvitel megteremtésére.

Kapcsolódó Cikkek

  • Növekedési pályára állt a magyar halgazdálkodás

    Növekedési pályára állt a magyar halgazdálkodás

    Növekedésnek indult a 2017-es visszaesést követően tavaly a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások száma, ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele is közel 18 milliárd forintra emelkedett, egy évvel korábban 16,82 milliárd forintot tett ki – közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.

  • Az Országtorta is kóstolható lesz a Magyar Ízek Utcájában

    Az Országtorta is kóstolható lesz a Magyar Ízek Utcájában

    A Magyarország Tortája verseny 2019-es győztesét, a Boldogasszony csipkéjét is meg lehet kóstolni az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényén, a Magyar Ízek Utcájában – mondta a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.