2018. november 20., kedd
Jolán

Külföld

Vége a Merkel-korszaknak

Vége a Merkel-korszaknak – mondta a német hesseni tartományi választással kapcsolatban a Századvég vezető elemzője az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

Pócza István azt mondta, a német sajtóban már arról írnak, hogy végre el kellene kezdeni keresni a német kancellár és pártelnök, a nagyobbik kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője utódát. Merkel azonban minden riválist eltüntetett maga körül, így nehéz lesz a folytatás, a bukása magával ránthatja pártját is – vélekedett.


A hesseni választásokon sikeresen szereplő Zöldek sok szavazatot vettek el a másik kormánypárttól, a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD). A szociáldemokraták már a szövetségi kormánykoalícióból való kilépést fontolgatják. Mivel azonban Németországban nincs hagyománya az előrehozott választásoknak, ez akár még tovább is gyengítheti az SPD támogatottságát – fűzte hozzá.

A németországi Zöldeket a dinnyéhez hasonlítják: kívül zöld, belül vörös; arra készülnek, hogy átvegyék az SPD helyét, ők legyenek az új baloldali tömegpárt – jelentette ki Pócza István.


A vasárnapi hesseni választásokon az előzetes eredmények szerint a CDU kapta a legtöbb szavazatot (27 százalék). Ez a kereszténydemokraták több mint fél évszázada leggyengébb eredménye Hessenben, de elegendő ahhoz, hogy ismét kormányt alakíthassanak eddigi partnerükkel, a Zöldekkel (19,8 százalék). Az SPD ugyancsak 19,8 százalékos eredményt ért el, ami a párt számára történelmi mélypont. A CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 13,1 százalékot kapott.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek