2018. november 13., kedd
Szilvia

Sport

A hétvégén kezdődik a vívók 2018/2019-es világkupa-idénye

Három versennyel a hétvégén kezdődik a vívók 2018/2019-es világkupa-idénye, melynek tavaszi állomásai már az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartoznak majd.

A hazai szövetség internetes oldalának előzetese emlékeztet rá, hogy a versenynaptár kisebb átalakítása nyomán a korábbi hárommal szemben szakáganként csak egy vk-fordulót rendeznek az év utolsó szakaszában, így januártól sűrűsödik be a program. A novemberi rajt három részletben zajlik, és a legforgalmasabb éppen a mostani, nyitó hétvége lesz, melyen a női kardozók Orléans-ban, a női párbajtőrözők Tallinnban, a férfi tőrözők pedig Bonnban versenyeznek.


Mestere, Kulcsár Győző halála miatt egyelőre nem versenyez a riói olimpián aranyérmes párbajtőröző Szász-Kovács Emese.

“Ami biztos, továbbra is készül, egyelőre elsősorban fizikai edzésekkel. Ebben az esztendőben nemzetközi páston nem látjuk klasszisunkat, a decemberi országos bajnokságon viszont bizonyosan ott lesz. Aztán hogy civilben vagy vívóruhában, az majd kiderül…” – olvasható a hunfencing.hu oldalon.

Márciusban női és férfi párbajtőr Grand Prix-t, illetve férfi kard világkupát rendeznek Budapesten. Az idény fontos állomása lesz a júniusi, düsseldorfi Európa-bajnokság és a júliusi, budapesti világbajnokság. Mindkettő az olimpiai kvalifikációs időszakra esik, így nagyban befolyásolja majd a tokiói részvételt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Marco Rossi: Hat pont megszerzése a cél

    Marco Rossi: Hat pont megszerzése a cél

    A magyar labdarúgó-válogatott számára hat pont megszerzése a cél utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzésén – hangsúlyozta Marco Rossi szövetségi kapitány Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatójá.

  • Higuaín elnézést kért piros lapjáért

    Higuaín elnézést kért piros lapjáért

    Gonzalo Higuaín elnézést kért klubjától, az AC Milantól, a csapat szurkolóitól és edzőjétől, Gennaro Gattusótól, valamint a meccs bírójától, amiért vasárnap este kiállíttatta magát a Juventus elleni, 2-0-ás vereséggel zárult rangadó hajrájában az olasz labdarúgó Serie A 12.