EUR: 329,44 Ft
CHF: 301,04 Ft
2019. december 15., vasárnap
Valér

Belföld

A lépcsőházban gyilkolta meg 16 éves barátnőjét a kamaszfiú

Emberöléssel gyanúsítják azt a fiatal fiút, akit még 2018 januárjában vettek őrizetbe a rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 17 éves fiú 2018. január 12-én 18 órakor egy Örs vezér téri buszmegállóban látta meg korábbi barátnőjét. Az egy évvel idősebb lánnyal egy gimnáziumba jártak, és korábban egy párt alkottak. A fiú felajánlotta a lánynak, hogy hazakíséri, aki nem ellenkezett – ismerteti a Police.hu.

A nyomozás során kiderült, hogy útközben többször összevesztek, majd a lépcsőházban újra vitatkoztak és ekkor a 17 éves fiú a hátizsákjából elővett késsel többször megszúrta korábbi barátnőjét, majd elfutott. Mentőt a ház egyik lakója hívott, azonban a fiatal lány életét már nem tudták megmenteni.


A rendőrök még aznap éjjel lakásában fogták el a feltételezett elkövetőt, akit őrizetbe vettek, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.

Kapcsolódó Cikkek