EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Belföld

A magyar-kínai kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most

Magyarország és Kína kapcsolatai a történelem során soha nem voltak olyan jók, mint jelenleg – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilon megnyitóján.

Kifejtette: a magyar kormány időben felismerte a világgazdasági változások jelentőségét és eredményét, hogy a modernkori ipari forradalom tempóját legalább annyira diktálják Keletről, mint Nyugatról. Ez a felismerés vezetett a keleti nyitás politikai stratégiájáig – mondta, kiemelve, hogy ennek eredményeként az Európai Unión kívül Magyarország első számú kereskedelmi partnere és második legfontosabb exportpiaca Kína.


Tavaly megdőlt a Kínába irányuló magyar export rekordja, és “jó reményeink vannak arra, hogy az idei év végén is exportrekordot ünnepelhetünk” – közölte Szijjártó Péter.

A pavilonmegnyitón – Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében – öt vállalatközi megállapodást írtak alá.


A külgazdasági és külügyminiszter ezeket ismertetve elmondta: a Kőröstej lesz az első olyan magyar vállalat, amely élni tud azzal a lehetőséggel, hogy a kínai kormány Közép-Európában Magyarországnak biztosítja a legtöbb élelmiszerexport-engedélyt. A Kőröstej a mostani szerződéssel megkezdi tejtermékek kiszállítását Kínába.

Emellett szerződést írtak alá egy magyarországi napelempark építéséről, a létrejövő naperőmű Magyarország energiabiztonságának garantálásában egy újabb lépés – közölte.

Megállapodás született továbbá arról, hogy az Organica vállalat részt vehet egy zöldmezős beruházásban felépülő szennyvíztisztító fejlesztésében Kínában; szerződést írtak alá magyar borok kínai piaci promóciójára vonatkozóan; valamint egy megállapodást magyar kartusok exportjáról – ismertette Szijjártó Péter.

A Sanghajba látogató magyar kormányzati delegációnak tagja volt mások mellett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is, aki a pavilonnyitó ünnepség után a közmédiának elmondta: a standon igyekeznek bemutatni olyan innovációkat, amelyek a kínai partnerek szempontjából érdekesek lehetnek. Ezek közé sorolta az autonóm járműveket, a zalaegerszegi járműipari tesztpályát, valamint a szegedi lézerkutató központot.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a térségünkben Magyarország a leginkább kedvelt kínai befektetési célpont.

Szólt továbbá arról, hogy a gazdasági mellett a felsőoktatási, egyetemek közötti együttműködés is erősödhet hamarosan megszülető államközi megállapodásokkal.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek