2019. augusztus 20., kedd
István

Belföld

A V4-ek közösen lépnek fel az ausztriai családtámogatások csökkentése ellen

A visegrádi négyek és több ország közösen lép fel az Ausztriában külföldi munkavállalóknak fizetett családtámogatások csökkentése ellen, az ügyben az Európai Bizottsághoz fordultak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön telefonon az MTI-nek.

Novák Katalin, aki Pozsonyban részt vett egy V4-es miniszteri találkozón, az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra: Ausztria a közelmúltban a családtámogatások indexálásáról döntött. Ennek értelmében jövő év január 1-jétől az Ausztriában dolgozó külföldiek számára, akiknek gyermeke a munkavállaló hazájában él, a családtámogatási ellátásokat – elsősorban a családi pótlékot – az eddigiekhez képest alacsonyabb összegben határozná meg. Az eddigi összegnek valamivel több mint a felét kapják a családok módosított jogszabály szerint.


Hangsúlyozta: ez csaknem 40 ezer gyermeket érint Magyarországon. Sokan ingáznak Magyarország és Ausztria között, kint élnek és dolgoznak, jövedelmük után ugyanúgy részt vesznek a közteherviselésben, mint bármely osztrák munkavállaló. Az új jogszabály mégis különbséget tesz az Európai Unió állampolgárai között, hátrányos helyzetbe hozva ezzel a munkavállalók egyes csoportjait.

Az államtitkár azt mondta: az EU-csatlakozással szabaddá vált a munkavállalók mozgása, ezzel a külföldön dolgozó és ott járulékot fizető magyarok jogosultak az ottani családtámogatásokra.


Novák Katalin úgy folytatta: meggyőződésük szerint ez az osztrák döntés alapvető európai uniós elveket sért, ezért fordulnak az Európai Bizottsághoz az ügyben. A visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) felszólították Marianne Thyssen foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztost, hogy azonnali és határozott lépéseket tegyen.

Az Európai Bizottság a “szerződések őreként” felléphet az osztrák szabályozással szemben és akár az unió bíróságához is fordulhat. Ráadásul – tette hozzá – nem csak a V4-ek fogtak össze a kezdeményezésben, hanem Bulgária, Szlovénia és Litvánia is aláírta a közös nyilatkozatot. Várható, hogy kezdeményezéshez szélesebb körben is csatlakoznak, mert jogi következmények nélkül elképzelhető, hogy az osztrák példát más tagállam is követendőnek tartaná.

Az államtitkár elmondta: abban bíznak, hogy a bizottság gyorsan cselekszik, “kiáll a magyar emberek, családok jogaiért is” és ismét jogosultak lesznek az őket megillető családtámogatásra.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

    Minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

    Minden eszköz, képesség és tudás a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos, mindenki megelégedésére történő megrendezéséhez kedden Budapesten – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Sopronban sajtótájékoztatón.

  • E-autós országjárás a Mobilitivel

    E-autós országjárás a Mobilitivel

    Pár éve még komoly szervezést igényelt, ha valaki elektromos autóval akarta körbejárni az országot, sőt, lehet, hogy nem is sikerült volna. Ma már azonban bátran, szinte kompromisszumok nélkül elindulhatunk elektromos autóval akár Debrecenből Szombathelyre, hiszen az NKM Mobilitás Kft.

  • Orbán Viktor: Auf Wiedersehen

    Orbán Viktor: Auf Wiedersehen

    Orbán Viktor újabb bejegyzést tett közzé közösségi oldalán. Mint ismert, a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor és Angela Merkel, miután Sopronban ökumenikus istentisztelettel emlékeztek meg az eseményről.