EUR: 327,35 Ft
CHF: 301,59 Ft
2019. augusztus 21., szerda
Sámuel, Hajna

Belföld

Benkő: A korszerű honvédséghez szükség van az innovációra

A kormány azt várja tőlünk, hogy erős, ütőképes, modern, korszerű honvédséget hozzunk létre, amihez nagyon nagy szükség van a kutatásra, fejlesztésre, innovációra – jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn Zalaegerszegen.

Benkő Tibor az autonóm járművek katonai alkalmazási lehetőségeiről szóló, az épülő járműipari tesztpályán tartott konferencián arról beszélt, hogy a magyar honvédségben “korszerű, modern gondolkodású fiatalok szolgálnak”. Ezt kamatoztatni kell, együttműködve a polgári szervekkel, hogy ez “Magyarország, a magyar emberek biztonságát és fejlődését szolgálja”.


A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Magyar Honvédség által szervezett, Autonóm on- és offroad járművek katonai alkalmazásának lehetőségei című tanácskozáson a honvédelmi tárca vezetője kifejtette: a hadiipar a világban mindig is mozgatórugója volt a fejlesztésnek, az új találmányok felfedezésének, kidolgozásának, a hadiipar mindiig előre tekintett és “mozgatta a polgári tudomány fejlődését”.

A magyar honvédség azonban “most háttérben van, elmaradtunk” az elvárásoktól és a követelményektől. A katonák feladata most az, hogy próbálják visszaszerezni azt a régi pozíciót, amelyben a honvédség és a katonai fejlesztő mérnökök ismét előtérbe kerülhetnek – hangsúlyozta Benkő Tibor.


Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a ZalaZone tesztpályára is utalva azt mondta: szeretnék bizonyítani, hogy Magyarország mint kis ország is “meg tud jelenni a világ innovációs térképén élvonalbeli országként”, de akár a világ hadiipari térképére is felkerülhet a fejlesztésekkel.

Palkovics László arra is kitért, hogy korábban a fejlesztések felhasználhatóságát először az űrtechnológiában, majd a hadiiparban vizsgálták és csak ezután került át a polgári területre, de a jelenlegi technológiai változások már sokszor párhuzamos utat járnak be.

Kiemelte, hogy Magyarországon ma már olyan járműipari cégek működnek, amelyek révén a magyar fejlesztések – különösen az elektronikusan irányított járművek rendszereit illetően – a világ jelentős autógyártóinál is szerepet játszanak. Ennek kapcsán vetődött fel, hogy Magyarország az egyetemi járműipari képzés átalakításával, egy járműipari tesztkörnyezet létrehozásával, a vezető nélküli járművek közutakon történő vizsgálatának lehetővé tételével, illetve a gépek valós idejű, egymás közötti kommunikációját lehetővé tévő környezettel – például az 5G-s hálózat megteremtésével – kerülhet fel a világ innovációs térképére.

Hozzátette, hogy a zalaegerszegi ZalaZone “magyar állami tesztpálya”, tehát a hadi fejlesztések számára is megfelelő környezetet tud biztosítani, akár a vezető nélküli harcjárművek tesztelésére, de szükség esetén offroad pályát is építenek hozzá. A zalai létesítmény ugyanakkor arra is alkalmas, hogy az úton és a levegőben lévő járművek, drónok kölcsönhatását is vizsgálják – jelezte Palkovics László.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hét új medencével csábít a Dagály

    Hét új medencével csábít a Dagály

    Még tart a nyár, és hol máshol tudna az ember könnyebben megbirkózni a forrósággal, mint egy strandon. Szerencsénkre Budapest tele van különböző fürdőkkel.

  • Orbán–Merkel-találkozó: Mi védjük Európa határait

    Orbán–Merkel-találkozó: Mi védjük Európa határait

    Köszönetet mondot a magyaroknak Angela Merkel német kancellár, aki a Páneurópai Pikniken történt határnyitás 30-ik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen találkozott Orbán Viktorral. A magyar miniszterelnök kiemelte: “a magunkfajta szabadságharcosok a kettészakítottság idején is tudták, hogy csak egy Európa van”.

  • Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Rendkívüli események nélkül zajlanak az augusztus 20-ai rendezvények Budapesten, a programokra rekord számú látogatót várnak – közölte Kovács Zoltán államtitkár, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Magyar ízek utcájában tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.