2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Egyéb XXII.kerület

Boros arculatot kap Budafok

 

Új logó és arculat, influenszerek bevonása, kulturális programok, installáció – ilyen ötletek is érkeztek Budafok-Tétény ötletpályázatára, melynek célja a kerület Bornegyedként pozicionálása, Budapest turisztikai térképén való megjelenése. Bárki pályázhatott ötletével, hogyan tenné a budafoki borkultúrát és turizmust branddé és hogyan építené fel a kerület turisztikai arculatát. A pályaművek közül a szakmai zsűri választotta ki az öt legjobbnak ítéltet, amelyeket az Art Quarter Galériában mutattak be.

– Három éve kezdtünk bele a YouInHerit projektbe, nagy izgalommal vártam, hogy a fiatalok milyen ötleteket adnak – mondta Szepesfalvy Anna Budafok-Tétény alpolgármestere, a YouInHerit projekt vezetője.


– A kerületnek a bor területén nagyon komoly hagyománya van. Hogy ezt még jobban meg tudjuk jeleníteni akár a budafokiak, budapestiek, akár az idelátogató turisták felé, hitelesen tudjunk valamit a kerületről mondani, az minden budapesti érdeke – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, a zsűri elnöke.

Az önkormányzat szándéka szerint a legjobb javaslatokat az ötletgazdával együttműködésben igyekeznek a közeljövőben megvalósítani.


A legjobb öt pályázó

Bayer Árpád és Czimbal István „Borkő” néven street art terveket mutatott be. A „nézz a telefonod elé” elképzelés szerint ezek a kövek Budafokra irányítanák a figyelmet, emellett interaktív tartalommal is bírnának, élményeket kötnének a városrészhez. A borkövek flexibilisek bármilyen célra használhatók, játékok, új tematikák köthetők hozzájuk.

Becsei Renáta, Fentősi Eszter és Frang Zsófia a meglévő, jelenleg Budafokhoz köthető arculati elemeket egyesítené közös logó és arculati elemek alatt, valamint pesti mintára élettel töltenék meg a budafoki Duna-partot.

Benkő Máté és Jakus Anita 49 ötletből álló prezentációjukban, flashmobokról, egyedi Budafok Borról, valamint arról beszéltek, hogy fontos lenne a tervekkel kilépni Budafokról annak érdekében, hogy később sok látogató érkezzen vissza Budafokra.

Iglódi Vivien és Szommer Dóra a turistákhoz érzelmeken keresztül szólnának, míg a szakértőket racionális tartalmakkal érnék el. A csapat valódi, minden részletre kiterjedő marketingtervet alkotott elképzeléseik megvalósítására.

Tapody-Németh Katalin együttműködésre sarkallja a helyi borászatokat, valamint arra is koncentrálna, hogy sok budafoki lakos helyben szeretne kikapcsolódni, nekik ehhez megfelelő helyek és árképzés szükséges.

 

Nyertesek:

Az 1. helyezett Benkő Máté és Jakus Anita lett, nyereményük 300 000 Ft és a Magyar Turisztikai Ügynökség által felajánlott négy borból álló borcsomag.

A 2. helyezett Becsei Renáta, Fentősi Eszter és Frang lett nyereményük 200 000 Ft és a Magyar Turisztikai Ügynökség által felajánlott négy borból álló borcsomag.

A 3. helyezett Iglódi Vivien és Szommer Dóra lett, nyereményük: 100 000 Ft és a Magyar Turisztikai Ügynökség által felajánlott négy borból álló borcsomag.

A különdíjat Tapody-Németh Katalin vihette haza, nyereménye: hat palack borból álló válogatás a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola jóvoltából.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.