2018. november 20., kedd
Jolán

Egyéb Békéscsaba

Életveszélyes lehet a zenehallgatás

Látványos és tanulságos baleset-megelőzési programot szervezett a rendőrség Békéscsabán. A rendezvényen közel kétezer diák vett részt – adta hírül a police.hu.

Közel 2000 diák nézte végig, ahogyan sérülteket mentettek a mentők és a tűzoltók, helyszíneltek a rendőrök Békéscsabán, a Széchenyi utcában. A valósághű előadás egy halálos közlekedési baleset okával és következményeivel szembesítette a fiatalokat. A Békéscsabai Jókai Színház művészei bemutatták, hogy egy kerékpáros fiút elütött egy személygépkocsi, majd az autó összeütközött egy másik kocsival. A fiú figyelmetlenül hajtott ki az úttestre, ráadásul nem is hallotta, hogy rádudáltak, mert fülhallgatóval hangos zenét hallgatott. Közvetlenül a baleset előtt beszélt a barátaival, akiknek elmondta: azért hallotta meg sokára a telefonja csörgését, mert zenét hallgatott. Barátai, miután letették a telefont, vissza akarták hívni, hogy figyelmeztessék, hogy ez nagyon veszélyes, de nem fogadta a hívásukat, és másodpercekkel később megtörtént a baleset.


A Békéscsabai Rendőrkapitányság városi baleset-megelőzési bizottsága a középiskolás diákokat és az általános iskolák 8. osztályosait hívta meg a programra. Az élethű előadás legfőbb üzenete az volt, hogy a közúti közlekedésben kisebb szabálytalanság, figyelmetlenség miatt a másodpercek tört része alatt súlyos balesetek, tragédiák történhetnek. Jellemző, hogy sokan kerékpározás, futás közben fülhallgatóval zenét hallgatnak. A közúti közlekedésben azonban nem elég csupán látni, hallani is kell a környezet, a forgalom zajait. Ha valaki nem figyel, nem néz körül, nem hallja, mi történik körülötte, könnyen idézhet elő veszélyhelyzetet, amire aztán nem vagy csak túl későn tud reagálni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.