EUR: 329,46 Ft
CHF: 299,21 Ft
2019. december 13., péntek
Luca, Otília

Egyéb Hódmezővásárhely

Élmény legyen a testmozgás!

A mozgás és az egészséges táplálkozás népszerűsítésére  T’edd ezt! akciót hirdetett a Szeretem Vásárhelyt Egyesület. A szervezet alapító tagja, Bagi Mátyás funkcionális tréner a hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjait mozgatta meg rendhagyó testnevelésóráján.

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület rendhagyó testnevelésórákat kínál a város középiskolái számára, amire van is igény. Ezúttal az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói vehettek részt Bagi Mátyás funkcionális tréner, az egyesület egyik alapító tagja edzésén. A foglalkozás ismerkedéssel kezdődött, egy kicsit egymásra kellett hangolódnia a mintegy 100 fős csoportnak, illetve a trénernek. Ezt követően olyan mozgásformákkal ismertette meg Bagi Mátyás a fiatalokat, amit otthon is meg tudnak csinálni.


Az testnevelés óra önfeledt nevetésbe csapott át a végén.

– Nekem az a hitvallásom, hogy egy ilyen rendezvényen nem az a lényeg, hogy megmutasd szakmailag, hogy mit tudsz megcsinálni. A rendezvény egy show-műsor is, tehát el kell érni, hogy amellett, hogy mozog meg elfárad a résztvevő,  jól is érzi magát – fogalmazott Bagi Mátyás, aki hozzátette: nem az a legfontosabb, hogy mindennap sportoljunk, hanem hogy a mozgást beépítsük a mindennapjainkba, és része legyen a napi rutinnak.

Bagi Mátyás funkcionális tréner, a Szeretem Vásárhelyt Egyesület alapító tagja

A funkcionális tréner szerint az már teljesen mindegy, hogy ez milyen sport. – Én azt javaslom, hogy csoportos foglalkozás legyen. Azt tapasztalom, az is nagy probléma, hogy egy kicsit elidegenedtünk egymástól. Nagyon jó kohéziós ereje van mindenféle csoportnak – ezt a saját edzéseimről is el tudom mondani –, hiszen kialakul egy közösség – tette hozzá Bagi.


Az edzés végén – amelyet két pedagógus is végigcsinált – az egyesület tagjai vizet és körtét adtak minden résztvevőnek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vadvilág a Kárpát utcában

    Vadvilág a Kárpát utcában

    Igazán látványos kiállítás nyílt a RaM Művelődési Központban. Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének tárlatán a Magyarországon élő állatokat, virágokat, a természet apró csodáit, magyarországi vad tájakat tár a néző felé.

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.