2019. november 13., szerda
Szilvia

Egyéb Szolnok

Elszenvedte első BL-vereségét a Dózsa

Újabb fordulót rendeztek a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. A Szolnoki Dózsa játékosai buszra szálltak, és meg sem álltak egészen Veronáig. Sajnos azonban pontokat nem sikerült hazahozniuk.

Pedig a találkozó eleje parádésra sikerült, hiszen Angyal Dániel és Zalánki Gergő révén már két góllal is vezettek a vendégek, ám hazai részről Drasovic, Luongo és Damonte három találattal felelt, még az első negyedben. A második játékrészben kevesebbet zörgött a háló, Jansik Dávidnak ugyan sikerült egyenlítenie, ám Luongo második találatával a nagyszünetben 4-3-ra vezetett a Verona.


A szolnoki Milan Aleksic derekasan küzdött csapatáért Veronában
(Fotó: MTI/archív)

A harmadik harmad a szolnoki Milan Aleksic tündöklését hozta: a szerb kiválóság nagy küzdelemben előbb egyenlített, majd a vezetést is megszerezte csapatának. Az előny nem tartott sokáig, a taljánok Fondelli és Mirarchi villanásaival ismét magukhoz ragadták az előnyt. Az utolsó negyedben a Dózsa lélekszakadva próbálta legalább a döntetlent kiharcolni, és ahogy az lenni szokott, hiába a nagy akarás: a Szolnok helyzetei kimaradtak, a túloldalon viszont Alesiani gólt szerzett, ezzel ő és csapata 7-5-ös győzelmet aratott.

Idei első BL-vereségével Zivko Gocic tanítványai a negyedik helyen állnak a sorozat B-csoportjában, és a következő körben még nagyobb feladat vár rájuk: a gárda a horvát Jug Dubrovnik otthonába látogat november 21-én, megismételve a 2016-os BL-finálét. Akkor a Szolnok örülhetett, reméljük, így lesz ez a hónap végén is!

Kapcsolódó Cikkek

  • A Felvidéken járt Miklós Péter

    A Felvidéken járt Miklós Péter

    A felvidéki Selye János Egyetem novemberben rendezte meg VII. Nemzetközi Tudományos Szimpóziumát Többség–kisebbség együttélés címmel.

  • Fakutyával táncoltak

    Fakutyával táncoltak

    Hogy mi is a fakutya? Nos, mindenki úgy ismeri, mint a korcsolya és a szék keveréke, melyen ülve valaki egy vagy két hegyes bottal löki magát előre.

  • 40 zsák szemetet gyűjtöttek

    40 zsák szemetet gyűjtöttek

    A Zölden Szekszárdon és Környékén elnevezésű civil közösség az elmúlt hetekben többször is szervezett szemétszedési akciót a megyeszékhelyen…