EUR: 321,72 Ft
CHF: 282,65 Ft
2019. április 25., csütörtök
Márk

Egyéb Székesfehérvár

Fehérvári közlekedés: káosz vagy rend?

Székesfehérvár élhető város. A közlekedése immár „fővárosi színvonalú”. Csúcsidőben, reggel és délután négytől körülbelül fél hatig több a helyben járás, mint az előrehaladás. Ahogy Pásztor László, a Magyar Kerékpáros Szövetség fehérvári vezetője mondta, a belvárosban csúcsforgalomban öt kilométeres távon belül bármelyik autóst otthagyja, gyorsabban célba ér két keréken, mint négyen. Nagy Zsolttal, az önkormányzat közlekedési irodájának vezetőjével beszélgettünk.

Nagy Zsolt (balra) és Földi Zoltán önkormányzati képviselő a buszforgalomról beszél Fotó: ÖKK

Nagy Zsolt, a közlekedési iroda vezetője Fotó: ÖKK

A városban az autósoknak kerülgetniük kell az útépítések miatt. Kevesebb építkezés nem lenne több…?


Az elvégzendő feladatokat a szakma bevonásával a közgyűlés dönti el, mi pedig igyekszünk úgy ütemezni a munkát, hogy két párhuzamos utcán ne dolgozzunk egyszerre. Tény, hogy mindez akadályokkal jár, de utána 15-20 évig élvezhetjük az előnyeit.

Téma a Várkörút. Ha egy busz arra jön, a megállóban feltorlódik a forgalom. Miért?


Amikor elkezdtük a tervezést, a cél az volt, hogy csökkentsük a terhet. A felmérések azt mutatták, hogy a Várkörút forgalmának 80 százaléka tranzitforgalom. Változtatni akartunk az átmenőforgalmon, mert ez belvárosi terület. Szerettük volna a régi fasort visszaállítani, illetve határozat született arról, hogy a kerékpáros-forgalomnak a jelenleginél jobb helyzetet biztosítsunk. Jó lenne, ha a lakosság nagy része, főleg a fiatalok rászoknának a kerékpárra. A céljainkat nagyrészt elértük, csökkent a forgalom, kisebb lett a zaj. A hátrányokat is felmértük, például azt, hogy mi van, ha a busz megáll. Mértük a buszok feltöltési és ürítési idejét, 45 másodperc volt a leghosszabb idő. A Rákóczi úton korábban soha nem lehetett átjutni az első lámpánál, a leggyorsabban 90 másodperc kellett a továbbhaladáshoz. Megmértük: most a Várkörúton az áthaladás gyorsabb, mint a lámpás időkben volt.

Sok az autó, kevés a parkoló. A korábbi négysávos utakat kétsávosra szűkítették a parkolás miatt. Emiatt lelassult a forgalom.

A korábbi sem volt gyorsabb, ugyanis a csomóponti kapacitásokat nem tudjuk növelni. Két út találkozásánál feleződnek, negyedelődnek az áthaladás lehetőségei, amit csak sávépítéssel lehet megoldani. De ha bővítjük a sávokat, jelzőlámpa szükséges, ami nem gyorsít. A körforgalmak elméleti kapacitása nagyobb, de nem tudunk többsávos körforgalmi pályát kiépíteni, mert nincs rá hely. Azokban a körforgalmakban, ahol csomópont van, gyorsabban lehet közlekedni, mint korábban a lámpáknál. Jó az is, hogy a körforgalmak esetében a gyalogosok sokkal nagyobb biztonságban vannak.

Az lehet, de aki autóval bent van a körforgalomban, bennragadhat a gyalogosközlekedés miatt.

Ha 100 méterrel arrébb lenne az átkelőhely, a felgyorsult autók miatt nagyobb volna a baleset veszélye. Ezt mérések igazolják.

Mi van a közlekedési lámpák összehangolásával? Nem tűnik ideálisnak, hiszen ritka a zöldhullám, és bosszantó, amikor minden lámpánál meg kell állni.

Egy nap négy-öt városi közlekedési program működik. A Magyar Közút kezelésében lévő lámpáknál más a helyzet, de ott nem tudunk mit tenni. A reggeli csúcs idején a befelé jövők vannak „előnyben”, a lámpákat úgy hangoltuk, hogy arról gyorsabban lehessen jönni, ebből adódik, hogy a másik irányban lassabban halad a forgalom. Délután pont fordítva van. A Budai úton nehezebb a helyzet, mert sokféle csomópont létezik. Dolgozunk rajta, mert egy-egy lámpa időnként „kikandikál” a tervezet rendjéből.

Tíz év múlva milyen lehet a helyzet? Látva a fejlődést, kaotikus állapotok is előfordulhatnak?

Káosz most sincs, akkor sem lesz! Bízom benne, hogy addig egy korosztályt rászoktatunk az egészségesebb közlekedési módra. Fejlesztjük a kerékpáros-forgalom lehetőségét, igyekszünk öt év alatt kifejleszteni a bérbringarendszert. Ha valaki beér a városba, leparkol, bérbringára pattan, és úgy jön tovább. Ez jó kitörési pont lehet, de pénz kell hozzá. Másrészt nagymértékben kell változtatni a közösségi közlekedésen. Ehhez javítani kell a szolgáltatás minőségét, a közlekedési eszközöket. Hat-nyolc milliárdos beruházásról van szó. Az állam dolgozik ezen, mi pedig kapcsolódunk hozzá. Mivel parkolni is nehéz, szívesebben felszáll az ember a buszra, ha követheti annak útját az okostelefonján, és időben el tudja érni a célját. Székesfehérváron 500 gépkocsi jut ezer lakosra, ami jóval fölötte van az országos átlagnak. Nem könnyű a helyzet, de a változtatási szándék megvan, a tervekhez, a megvalósításhoz viszont pénzre és szemléletváltozásra lesz szükség.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jöhet még egy gyerek?

    Jöhet még egy gyerek?

    A tavalyi siker után idén is tart „egyszerre gyermekemelés” programot a Három királyfi…

  • A föld napját ünnepeltük

    A föld napját ünnepeltük

    Április 22-én volt a Föld napja, melyet Magyarországon 1990 óta ünneplünk meg rendszeresen. Ilyenkor az egész világon a környezettudatosság kerül előtérbe és az, hogy legalább olyan körülményeket biztosítsunk az eljövendő generációknak, mint ami nekünk megadatott.

  • Az utolsó két lépés Köln felé

    Az utolsó két lépés Köln felé

    Csütörtök este 8 órától (lapunk megjelenésének napján) teheti meg az utolsó előtti, május 5-én vasárnap 19 órától pedig az utolsó nagy lépést is megteheti a kölni Bajnokok Ligája Final 4 felé a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapata.

  • Választ kapnak a jövő kihívásaira

    Választ kapnak a jövő kihívásaira

    Beszédszintetizátor, legórobot, CNC-marógép, lézervágó, 3D-s nyomtató és pendrive-ról vezérelhető varrógép is helyet kapott a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Akacs Mihály utcai épületében újonnan kialakított Digitális Közösségi Alkotóműhelyben.