EUR: 319,71 Ft
CHF: 280,54 Ft
2019. április 19., péntek
Emma

Egyéb Tatabánya

Fontos témákról tárgyaltak a nagyvárosok

A nagyvárosok gazdaságfejlesztését elősegítő tervekről, a klímavédelemről és a közszolgáltatásokról is tárgyalt a Megyei Jogú Városok Szövetsége a tatabányai Jászai Mari Színházban tartott közgyűlésen.

Schmidt Csaba polgármester köszöntötte a megyei jogú városok polgármestereit, a meghívott államtitkárokat és Áder János köztársasági elnököt.


Az államfő kiemelte a megyei jogú városok szerepét a klímavédelemben

Az államfő nyitóbeszédében beszámolt a legutóbbi klímavédelmi kutatásokról, részletesen említette a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény célkitűzéseit, és kiemelte a megyei jogú városok szerepét a klímavédelemben. Az első nap délutánján dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tartott előadást a közszolgáltatások helyzetéről, másnap délelőtt pedig Varga Mihály pénzügyminiszter a nagyvárosok gazdaságfejlesztését elősegítő tervekről beszélt. Hangsúlyozta: a beruházások alapját az a lépés adta, amikor a kormány átvállalta a települések adósságát – ez mintegy 400 milliárd forint segítséget jelentett a megyei jogú városok számára.

A kormány gazdaságpolitikája eredményeként csökkent a munkanélküliség, országos szinten a nyolc évvel ezelőtti 12 százalék helyett mára már csak 3,8 százalék a munkanélküliek aránya.  A megbeszélés során téma volt továbbá a 2016-ban indult bérfelzárkóztatási program, amelyről a miniszterelnök-helyettes elárulta, hogy a következő évre szóló bérmegállapodások nehezen születnek meg, ám a kormány törekedni fog a munkavállalók és a munkáltatók bérről szóló megállapodásainak segítésére. A kormány 2019-re olyan költségvetést fogadott el, amely 360 milliárdnyi tartalékot képez az esetleges gazdasági lassulás esetére. A pénzügyminiszter hozzátette, az elmúlt évek a gazdasági erősödés jegyében teltek. Varga Mihály kiemelte, hogy a nagyvárosokban a következő évek fejlesztéseit a Modern Városok Program határozza meg, amelynek keretében összesen 3700 milliárd forint értékben 250 projekt valósul meg központi támogatással.


Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere ezt követően elmondta, hogy Tatabányán is jelentősen csökkent a munkanélküliség, a régebbi 4000 fő helyett ma már kevesebb mint ezer fő keres munkát. Hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatottság növekedése a Modern Városok Programnak is köszönhető, amelynek részeként Tatabányára vonatkozóan 16 projektterv született, erre a város közel 91 milliárd forintot kap.

Kapcsolódó Cikkek