2019. április 24., szerda
György

Egyéb Zalaegerszeg

Hadiipari fejlesztésekre is alkalmas a tesztpálya

A hadiipar fejlesztéseit is jól szolgálja majd a zalaegerszegi járműipari tesztpálya –  Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt erről az Autonóm on- és off-road járművek katonai alkalmazásának lehetőségei című konferencián, melyet a magyar tudomány ünnepe alkalmából rendeztek városunkban.

A magyar honvédség járműparkjának működtetéséhez egyelőre szükség van az ember közreműködésére, de nem sokáig lesz ez  így. A Zrínyi 2026 Haderőfejlesztési és Honvédelmi Program segítségével elindult a honvédség modernizációja is. A kormány elvárása, hogy egy erős, ütőképes, modern és korszerű, a térség meghatározó honvédségét hozzák létre – fogalmazott Benkő Tibor honvédelmi miniszter az eseményen. Kiemelte, mindehhez nagy szükség van a kutatásra, a fejlesztésre, az innováció területén. A zalaegerszegi járműipari tesztpálya a hadiipar fejlesztéseit is jól szolgálja, akár önvezető harci járművek tesztelésére is alkalmas a terület, sőt arra is, hogy ne csak a felszínen haladó járműveket tudják vizsgálni, hanem kölcsönhatásukat is, az akár az egy térségben tartózkodó drónokkal, repülő objektumokkal. A konferencián elhangzott: több fejlesztés már elindult, például a kibertámadások kivédésére már létrehozott a minisztérium egy műveleti központot, emellett dolgoznak a digitális katonaprogramon, amelynek célja olyan eszközökkel felszerelni a harctéren lévő katonákat, amelyek azonnali információkat küldenek a vezetők felé.


Hamarosan ennél modernebb, önjáró járművek vethetők be

Már dolgoznak a digitális katonaprogramon is

Fejlődni fognak a katonai járművek is

Egyelőre szükség van az ember közreműködésére, de hamarosan önjáró katonai járművek erősítik a hadsereget

Egyenlőre szükség van az ember közreműködésére, de hamarosan önjáró katonai járművek erősítik a hadsereget

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Bár a húsvét két legfontosabb vallási ünnepünk egyike, a karácsonyi hagyományokat sokkal többen követik. Az adventi gyertyagyújtás, a karácsonyfa-állítás és a mákosbejgli-evés elmaradhatatlan rituáléja a karácsonyi ünnepkörnek, a húsvéti szokásokat azonban egyre kevesebben követik.

  • A húsvét még ma is üzenettel bír

    A húsvét még ma is üzenettel bír

    Ha Jézust középpontba helyezzük, akkor életünk derűben és boldogságban megy végbe – vallja Bán Csaba, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkésze, aki az ünnep alkalmából juttatta el gondolatait lapunkhoz.