2019. november 22., péntek
Cecília

Egyéb Pécs

Ismét Pécs volt a kóruszene fővárosa

Több mint kétszáz énekes lépett egyszerre színpadra Pécsett, a második alkalommal megrendezett Kórus-JAM-en. Egyedülálló módon, Disney-dalokból írt egyveleg szólalt meg, amit eddig még sehol nem lehetett hallani az országban. A koncertet október 26-án tartották a Kodály Központban.

Látványban és hangulatban is egyedi műsorral készült a szervező VoiSingers Produkció az idei Kórus-JAM-re.


– A tavalyi nagy sikerű telt házas koncert után idén is számos meglepetés-előadót és -zenét hallhatott a nagyérdemű. Az újszerű, zenekarral kísért közös éneklés szinte minden korosztály számára kivételes zenei csemege volt – mondta Balásy Szabolcs, aki egykori iskolájának diákjait, a Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla leánykarát is meghívta a Kórus-JAM-re.

Az Europa Cantat szellemiségében született Kórus-JAM célja nem más, minthogy bemutassa a közös éneklés örömét egy monumentális produkció keretében, olyan hang- és fénytechnika kíséretében, amit ritkán látni kóruskoncerteken.

– A VoiSingers motivációs kórusként kezdte pályafutását és ezt a hivatástudatát szeretné is megtartani, amellett, hogy mára már világszerte is ismerik a pécsi együttest. A fiatalokat elsősorban ilyen típusú átiratokkal lehet éneklésre buzdítani, élményszerűvé kell tenni a kóruszenét. Akinek ez sikerül, annak nem lesz baja az utánpótlással – hangsúlyozta a karnagy.


A VoiSingers ebben az évben többek közt járt Kínában is, és fellépett Észtországban az idei Europa Cantat meghívott kórusaként. A Kossuth-díjas Ákossal pedig Magyarországon és Londonban is turnézott.

– Az év vége felé közeledve, két napra beköltöztünk a Kodály Központba, ahol a Kórus-JAM másnapján két önálló szuperkoncertet is adtunk – mondta Balásy.

Az est jótékony célt, a fiatalok tehetséggondozását szolgálta.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Szeretetsüti a sikeres nyelvvizsgákért

    Szeretetsüti a sikeres nyelvvizsgákért

    A Tiszta Szívvel Egyesület idén ismét megrendezi a tavalyi év egyik legnépszerűbb jótékonysági rendezvényét, a SzeretetSütit. A jótékonysági süteménymustra és adománygyűjtő vásár november 24-én, vasárnap délután várja mindazokat, akik egy-egy tálca házi készítésű süteménnyel neveznének be a sütiversenybe, de természetesen azokat is, akik csupán szeretnék megkóstolni Vásárhely legfinomabb házi készítésű süteményeit.

  • 89 éves lenne Török István

    89 éves lenne Török István

    Török István az 1956-os forradalom győri eseményeinek kiemelkedő alakja volt. Az emigrációból az amnesztia reményében tért haza, ehelyett letartóztatták, majd kivégezték.