EUR: 334,58 Ft
CHF: 305,84 Ft
2019. november 18., hétfő
Jenő

Egyéb Veszprém

Jótékonysági bál a hátrányos helyzetű fiatalokért

Már tizenegyedik alkalommal rendezi meg jótékonysági bálját a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület november tizenhetedikén öt órától a Pannon Egyetemen.

Molnár Roland, az egyesület elnöke számolt be a bál részleteiről az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón: az ötórás kezdés után a pohárköszöntő mellett sajtkóstolóval várják a jótékonykodó bálozókat, majd hat órakor kerül sor a megnyitóra.


Tizenegyedik alkalommal rendez jótékonysági bált a Molnár Roland vezette egyesület (fotó: Domján Attila)

Az idei rendezvény házigazdája Somody Zsuzsanna lesz, Eszes Fanni közreműködésével pedig egy esküvői divatbemutatót tekinthetnek meg a résztvevők. A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva egy-két finomítás lesz a szervezésben: csökkentett műsoridőre lehet számítani, hogy minél több táncra, szórakozásra maradjon idő, és természetesen különböző értékes tárgyak jótékonysági árverésére is sor kerül.

Gelencsér András szerint láthatóan nő az adaokzók száma (fotó: Domján Attila)

– Öröm számomra, hogy már negyedik alkalommal szolgálhat a rendezvény helyszínéül a Pannon Egyetem aulája. Ennek a gesztusnak két üzenete van: az egyik az, hogy ezzel is támogatjuk a fiatalokat és magát az estet, a másik pedig, hogy a rendezvény már kinőtte a régi helyszínét, ami hatalmas dolog, hiszen ez azt jelenti, hogy egyre többen jótékonykodnak – fogalmazott dr. Gelencsér András, az egyetem rektora.


Molnár Roland és a Jendrassik-Venesz iskola igazgatója, Gulkai László együttműködési megállapodást írt alá (fotó: Domján Attila)

Az egyesület az évben több jótékonysági akciót is szervez, például a Ki mit tud? keretében, de ismét lesz májusi környezetvédelmi nap is. A novemberi bálra már csak korlátozott számban lehet jegyet kapni.

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.