EUR: 321,56 Ft
CHF: 282,01 Ft
2018. november 16., péntek
Ödön

Egyéb Nyíregyháza

Jövő őszre megépül az uszoda

Letették az alapkövét a Bujtosi uszodának, amely a Continental Aréna szomszédságában kap majd helyet. A tervek szerint egy 50 méteres, 10 pályás versenymedence mellett egy 25 méteres tanmedence és egy 250 férőhelyes lelátó is a komplexum része lesz.

A létesítmény alkalmas lesz hazai és nemzetközi, regionális felnőtt és utánpótlás vízilabda-mérkőzések, úszó- és szinkronúszó -versenyek, edzőtáborok megrendezésére. Az uszoda építésének előkészületei 2016-ban indultak el Nyíregyháza MJV és az Aqua Sport Egyesület együttműködésnek köszönhetően. A beruházás egyik fontos ́ mérföldköve volt az egyesület által a Magyar Vízilabda Szövetséghez benyújtott pályázat. Az uszoda segítheti majd a vízilabda-válogatott felkészülését is.


A napokban letették a komplexum alapkövét (Fotó: Lokál)

A munkálatok elkezdődtek, a napokban lerakták az épület alapkövét. A közel 2,5 milliárd forintos beruházás 70 százalékban taoforrásból, valamint a Magyar Állam által biztosított 750 millió forintos önerőből valósulhat meg. A tervek szerint az új uszoda 2019 őszére készül el.

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár (Fotó: Lokál)

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.