EUR: 333,98 Ft
CHF: 306,61 Ft
2019. november 14., csütörtök
Aliz

Belföld

Káposztásmegyerig hosszabbítják meg a 3-as metrót

Négy új megállóval bővül a jelenleg is többéves felújítás alatt álló 3-as metró. A Kőbányát és Újpestet összekötő szakaszt két felszíni és két felszín alatti megállóval hosszabbítják meg, egészen Káposztásmegyerig. 

A beruházó BKK Zrt. a napokban hirdette ki a hárommilliárd forintot érő tervezői közbeszerzés nyertesét. A két cég feladata az előkészítés, valamint az engedélyes és a kiviteli terv elkészítése.


Az Újpesttől Káposztásmegyerig tartó szakasz összesen 4,9 kilométer hosszú lesz, két felszíni, két felszín alatti megálló és egy takarító-karbantartó járműtelep is épül a bővítés során. Mivel a Rákospalota-Újpest vasútállomásnál lesz egy megálló, ott különböző változtatásokat hajtanak végre. Egy P+R parkolót hoznak létre az állomásnál, valamint villamospálya-korrekcióra is szükség lesz.

A végállomás az Újpest-Központ helyett a tervek szerint a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz, a Jégpalota közelében. Ide egy olyan csomópont épül, amely több tömegközlekedési eszközt kapcsol össze. A metró végállomásáról így azonnal elérhetjük a 14-es villamost, a Vác irányába tartó vasútvonalat, valamint a helyi buszok állomásait. Elbontják a villamosvonalat, és egy teljesen új autóbusz-pályaudvart hoznak létre. Mivel Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között nincs vasúti megálló, a csomópontban egy új állomással bővül a vasúti szakasz. Ehhez azonban a Megyeri úti közutat a vasút alatt fogják átvezetni, járdával és kerékpárúttal kibővítve.


 

Pótlóbuszok járnak

A 3-as metró felújítása jelenleg is tart, ezért hétköznap Újpest-Központ és a Lehel tér között metrópótló buszok járnak. Hétvégén egész nap, hétköznap pedig 20.30-tól a teljes vonalon buszok helyettesítik a metrót. A metróvonal teljes rekonstrukciója legkorábban 2020 novemberére érhet véget.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Folytatódik a családvédelmi akcióterv

    Folytatódik a családvédelmi akcióterv

    A család az egyik legfontosabb egészségvédő faktor, a családokba történő befektetés az egészségügyi prevenciót is erősíti – jelentette ki Novák Katalin, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár a TEDxDunapart konferencián.

  • Adjunk nevet a kiskutyáknak!

    Adjunk nevet a kiskutyáknak!

    Kilenc német juhászkutya született három hete Dunakeszin, a kis négylábúak szeme már kinyílt, most próbálkoznak elindulni. Most éppen a nevükre várnak, a rendőrség Instagram-oldalán bárki javasolhat nevet a kis négylábúaknak, a lényeg, hogy „i”-vel kezdődjön – írja a rendőrség a honlapján.

  • 69 kiló heroint foglaltak le Budapesten

    69 kiló heroint foglaltak le Budapesten

    A magyar bűnüldözés történetének egyik legnagyobb mennyiségű – 69,1 kilogramm súlyú – heroinszállítmányát foglalták le a rendőrök Budapesten.

  • Januártól életbe lép a nagyszülői gyed

    Januártól életbe lép a nagyszülői gyed

    Megteremti a kormány a munkavállalók védelmét a januártól életbe lépő nagyszülői gyedet igénybe vevők számára a munka törvénykönyvének módosításával – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.