EUR: 327,35 Ft
CHF: 301,59 Ft
2019. augusztus 21., szerda
Sámuel, Hajna

Egyéb Kecskemét

Kis hősöket ünnepeltek a koraszülött „PIC”NIK-en

A Koraszülöttek Világnapja alkalmából a kis hősöket ünnepelték Kecskeméten, a Kosárlabda Akadémián. A Koraszülött „PIC”NIK Óriásföldén elnevezésű rendezvényt idén 4. alkalommal rendezték meg. Apukák, anyukák, sok-sok kisgyerek és a kórház dolgozói is lila színbe öltöztek erre a különleges alkalomra; ezzel is azt hirdették, hogy minden koraszülött baba igazi hős.

Lila lufik díszítették a Kosárlabda Akadémiát november 17-én a Koraszülöttek Világnapján. Süti, üdítő, torta, a Ciróka Bábszínház előadása, kézműves-foglalkozás, arcfestés, Csikai Ágnes Ringató foglalkozása és rengeteg szeretet várta a koraszülötteket és családjaikat. Dr. Kelemen Edit, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Újszülött- és Koraszülöttosztályának vezető főorvosa elmondta: ez a rendezvény ráirányítja a figyelmet a munkájukra és a legkisebb óriásokra.


Koraszülött “PIC”NIK Óriásföldén – közös ünneplés a Koraszülöttek Világnapja alkalmából MB Sportakadémia

– Sajnos Magyarországon még mindig nagyon sok kisbaba érkezik korán. Az ő ellátásuk nagyon nagy szakmai kihívás minden perinatális centrumban dolgozó csapatnak. Ugyanez van a mi csapatunknál is. Ezek a rendezvények rávilágítanak az ő hatalmas küzdelmükre. De nemcsak a koraszülött gyerekek, hanem azok a családok is számítanak, amelyek támogatóként állnak a betegek mellett azért, hogy az a család együtt maradjon. Ezért mi nemcsak a betegeket, hanem az egész családot próbáljuk segíteni – mondta dr. Kelemen Edit.

A rendezvényen jelent meg először hivatalosan Szemereyné Pataki Klaudia a szülése óta. – Régóta látom, milyen elkötelezetten végzik a munkájukat a kecskeméti PIC részlegen. Elismerésre méltó az a sok-sok küzdelem, amivel a szakemberek megbirkóznak azért, hogy mosolyt fakasszanak az emberek arcára, mint ahogy ezen a rendezvényen is látni lehet. Ezért volt fontos számomra, hogy itt legyek, és megköszönjem azt az áldozatos munkát, amelyet nap mint nap végeznek – mondta a polgármester.


– Huszonegy helyen van olyan szakszerű ellátás a koraszülöttrészlegen, mint amilyen itt, és Kecskemét mindig benne van az első ötben. Nagyon jó eredményeket érnek el a szakemberek a picik gyógyítása területén, úgy, hogy nem marad vissza olyan betegség, amely esetleg felnőttkorban problémát okozna. Nincs az a pénz, az a támogatás, amely elég lenne arra, hogy ez a színvonal fennmaradhasson. Folyamatos fejlesztést, eszközállományt, továbbtanulást igényel a rendszer, és szükség van a minél szélesebb körű támogatásra, hogy ezt az óriási eredményt a szakszemélyzet és a kórház továbbra is biztosítani tudja – fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia.

Kapcsolódó Cikkek

  • Sorra zárnak be Szeged éttermei, üresedik a belváros

    Sorra zárnak be Szeged éttermei, üresedik a belváros

    Bár Botka Lászlóék hurráoptimista propagandát tolnak, és szerintük virágzik a szegedi gasztroélet, a valóságban egyre több vendéglős húzza le a rolót végleg Szegeden, akik pedig egyelőre még kitartanak, azoknak számos problémával kell megküzdenie.

  • Iskolakezdési támogatás

    Iskolakezdési támogatás

    Dunaújvárosban is igénybe vehető az iskolakezdési támogatás. A juttatást azok kaphatják meg, akiknek gyermeke az idei évben kezdi meg általános iskolai tanulmányait.

  • Méltó módon ünnepelni

    Méltó módon ünnepelni

    A nemzeti ünnepek – mint a közelgő augusztus 20. – szép eseménye, hogy a társasházakra is kikerülnek a zászlók épp úgy, mint a közintézményekre.

  • Látványos futballshow költözött a Béke térre

    Látványos futballshow költözött a Béke térre

    A kerületünkben zajló Mozgásban a kultúra! című rendezvénysorozat harmadik eseménye A futball látványosságai címet kapta. A Béke téren megrendezett programon mindenki megismerhette a teqballt, mint sportágat, sőt a Freestyle Foci csapata is látványos show-val készült.