EUR: 319,99 Ft
CHF: 280,47 Ft
2019. április 22., hétfő
Csilla, Noémi

Külföld

Kitört a botrány a génmódosított ikrek miatt

Génmódosított ikerpár született Kínában. A lányokat Lulunak és Nanának nevezték el. Ho Csian-kuj kínai kutató bejelentette, hogy közreműködésével a világon először születtek olyan kisbabák, akiknek a génjeit módosították, így a kicsik szervezete ellenáll a HIV-vírusnak.

A kutatást eredményeit egyelőre egyetlen független forrás sem erősítette meg, de így is hatalmas felháborodást keltett. A kínai hatóságok rögtön vizsgálatot indítottak, a Ho Csian-kujt foglalkoztató kínai egyetem pedig közölte: a tudós régóta fizetés nélküli szabadságon van, az intézmény nem tudott a kísérletről, amely „súlyosan megsértette a tudományos etikát és a szabályokat”. Hozzátették, hogy Ho Csian-kuj „kinyitotta Pandóra szelencéjét”.


Ho Csian-kuj kínai kutató jelentette be a szenzációs, de vitatott eredményeket

Az amerikai Rice Egyetem is bejelentette, hogy vizsgálatot indít Michael Deem biomérnök professzor ellen, aki közölte, hogy együtt dolgozott Ho Csian-kujjal a génmódosításon, ugyanis az USA-ban tilos bármiféle emberigén-szerkesztés.

– A beavatkozás megsértette a tudományos kutatások szabályait, és összeegyeztethetetlen a tudományos közösség, valamint az egyetem etikai normáival – közölte az egyetem.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek