2019. augusztus 26., hétfő
Izsó

Extra

Kollányi Zsuzsi: Nem akartam lemondani a kisfiamról

Kollányi Zsuzsi nehéz hónapokon van túl. Az énekesnőnek még iker terhessége alatt részleges terhességmegszakítást javasolt egy orvos, de nem volt képes lemondani a kisfiáról. Az ikrek négy héttel korábban jöttek világra a vártnál, és a kis Bencét műteni is kellett. Az énekesnő ma már úgy érzi, minden egyes aggódó pillanat megérte a picik mosolyáért. 

Zsuzsi és Attila felhőtlenül boldogok fiaikkal

– Anyaamnéziám van – meséli ma már nevetve Kollányi Zsuzsi, akinek iker fiai, Bálint és Bence augusztus közepén, a vártnál négy héttel előbb születtek meg. Az addig vezető út azonban tele volt aggodalommal és szívfájdító diagnózisokkal. Az énekesnő sokáig nem is mondta el a nagyközönségnek, hogy ikrei lesznek, hiszen a család Bence körüli izgalmával szeretett volna egyedül maradni. A kicsiről ugyanis még az anyaméhben kiderült, hogy köldöksérve és áramlási problémái vannak, amely miatt születése után azonnal műteni kellett.


– Amikor lapozgatom a telefonomban a képeket, amelyek a kórházban készültek, úgy érzem, mintha ez nem is velünk történt volna, a hormonok mindent felülírnak, ezt hívom „anyaamnéziának” – mosolygott Zsuzsi.

– Mikor felsírtak azt éreztem, hogy mostantól van értelme az életemnek, minden a helyére került – áradozott az énekesnő, aki terhessége első szakaszában, Bence köldöksérve miatt megkérdezett egy orvost, hogy milyen tanácsot adna, ha egy hozzátartozója lenne hasonló helyzetben. A doktor részleges terhességmegszakítást javasolt.


– Azt gondolom, orvosi szemmel akkor az tűnt kevésbé rizikós döntésnek, ha lemondtunk volna Bencéről. Bár én kértem, hogy legyen őszinte, a szavai a szívemig hatoltak. Abban a pillanatban tudtam, melyik utat fogjuk választani, persze átbeszéltük minden oldalról, de győzött a szívünk, és azóta is minden pillanatban hálát adunk fiainkért. Szerencsére a fiúk a testsúlyuk tripláját felszedték már, Bencének pedig egyelőre nincs szüksége több műtétre, az első is remekül sikerült. Később persze kontrollra kell menni, de nagy szerencsénk volt, hogy azonnal, egy lépcsőben sikerült bezárni a hasfalát – mesélte elégedetten az énekesnő.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Hitehagyott lett a szerelemben Nagy Sándor

    Hitehagyott lett a szerelemben Nagy Sándor

    Ábel Anita nagy sikerű talkshowjában, a Nő Commentben hétről hétre négy ismert nővel és egy férfivendéggel boncolgat hétköznapi vagy éppen szokatlan, nőket érintő témákat.

  • Erre az évre búcsúzik a Balatoni Nyár

    Erre az évre búcsúzik a Balatoni Nyár

    A hétvégén véget ér a Duna Televízió egyik legnépszerűbb szünidei műsora, a Balatoni Nyár. A magazinműsor idén közel 1500 vendéget fogadott, a műsorvezetők hatszáz beszélgetést vezényeltek le, érintve majdnem ezer témát.

  • Visszatér Radics Béla legendás gitárja

    Visszatér Radics Béla legendás gitárja

    Magyarországon Radics Béla volt az első, akinek hosszú haja volt és farmert hordott – állítja Kosik Kristóf, aki 14 év küzdelem után idén februárban kezébe vehette a rockzenész sok évvel ezelőtt eltűnt gitárját, a legendás bíbor Gibsont.