EUR: 331,09 Ft
CHF: 302,29 Ft
2019. december 08., vasárnap
Mária

Egyéb Szolnok

Körbekerekezhető lett Jászberény

Befejeződött a nagyszabású kerékpárút-fejlesztés Jászberényben. Ennek során a város teljesen körbebiciklizhetővé vált.

Hegyi István, a jászberényi önkormányzat városfejlesztési irodavezetője közölte: a beruházásnak köszönhetően a város kerékpárút-hálózatának hossza 15 kilométerre nőtt. A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 325 millió forintos támogatásból valósult meg.


A fejlesztés keretében összesen 4,8 kilométernyi kerékpárutat alakítottak ki, ebből mintegy négy kilométer teljesen új építésű volt. Hegyi István kiemelte, hogy a kerékpárút-hálózat érinti az ipari létesítményeket és a nagyobb közigazgatási épületeket is. Felújították egyebek mellett a Nagykátai úton található szakaszt, és újat építettek Jászberény központjában, a Verseny utcától a Megyeház utcáig, valamint meghosszabbították a Nádor utcában húzódó utat. Mindezek mellett parkolók épültek, valamint kerékpárosoknak utak a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház megközelítésének elősegítésére, továbbá a Vásártér utcától a Jász Plasztik Kft.-ig.

Jászberény immár körbekerekezhetővé vált

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.