EUR: 319,72 Ft
CHF: 280,32 Ft
2019. április 21., vasárnap
Konrád

Egyéb Békéscsaba

Kutyákkal az emberekért

A Dogland Terápiás Kutya Alapítvány igen sokrétű tevékenységet végez. Foglalkozásokat tartanak gyerekeknek, sérült fiataloknak, családi napokon vesznek részt, terápiás kutyákat képeznek, és most egy újabb kihívásra készülnek.

– A kutyák képzése az alapítvány állandó feladata. A közelmúltban öt kutyust készítettünk fel a temperamentumvizsgára, négyen sikeresen vették az akadályokat Természetesen az utolsó kutyus tovább készül, és remélhetőleg legközelebb már ő is sikeres vizsgát tesz. A többiekre a terápiás vizsga második része vár, a tervek szerint a Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola egyik osztályában teljesítenek szolgálatot felkészülésképpen. A vizsgájuk is úgy zajlik majd, hogy élesben terápiás szolgálatot kell teljesíteniük 35-40 percig – mondta el Pálfi Péter habilitációs kutyakiképző, a Dogland Alapítvány kuratóriumának elnöke.


Túl vannak már egy nagyszerű őszi szüneten is, ami a gyerekeknek a feltöltődésről, a játékról szólt, a kutyáknak és felvezetőiknek pedig a kemény munkáról. – A mostani táborba is a már ismerős arcok tértek vissza, de kisebb létszámban, mint a nyári turnusokban. Ezért lehetőségük volt például a teljes csapattal (az összes gyerekkel és kutyával) sétálni egyet a telephely környékén, ami nagy élmény volt a kicsiknek – árulta el Péli Henriett fejlesztőpedagógus, az alapítvány kuratóriumi tagja.

A hétköznapok feladatai szintén ugyanúgy folytatódnak. A kutyusok továbbra is segítenek az evangélikus általános iskolában és szeretetszolgálatnál, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy-tagkórházában a gyermekpszichiátrián, Orosházán és Dévaványán, valamint az alapítvány családi napokat is szervez. A gyerekek annyira megkedvelték négylábú tanítóikat, hogy már a szülinapi bulijukat is szeretnék velük tartani. Ilyet még nem csinált a Dogland Alapítvány, de mindenre nyitottak.


Egy új irányba is szeretnék folytatni a munkát: nagy lenne a kereslet a megyében a képzett segítőkutyák iránt. Mielőtt azonban bele tudnának kezdeni, a kutyakiképzőnek, ez esetben Pálfi Péternek, le kell vizsgáznia, hogy aztán a kutyákat képezhesse. Mozgássérültek számára szeretnének kutyákat tanítani, a feladatok között van például az ajtó kinyitása, becsukása, a villany kapcsolása, egy pénzérme felvétele is. A kutya alkalmasságán túl sok múlik a leendő gazdin és családján is, tehát igen összetett feladatról lesz szó.

Kapcsolódó Cikkek