2018. december 15., szombat
Valér

Sport

Lefejezték a brazil futballistát

Döbbenetes hír járta be a nemzetközi sportsajtót nemrég. A brazil másodosztályban szereplő Sao Bento 24 éves középpályását, Daniel Correa Freitast brutális hidegvérrel meggyilkolták, amiért lefeküdt egy férjezett nővel.

Bár a 24 éves középpályás meggyilkolásának hírét már múlt vasárnap közölte a Sao Bento, most vérfagyasztó részletek kerültek nyilvánosságra az eset kapcsán. Brazil beszámolók szerint az egész egy Instagramra feltöltött fotóval kezdődött. A Sao Paulótól kölcsönvett futballista ugyanis kirakott a közösségi oldalára egy képet, amelyen egy szőke hölggyel fekszik az ágyában. Ezzel csak az volt a baj, hogy a nő egy bizonyos Edison Brittes nevű ember felesége volt. Brittes látta a képeket, és eldöntötte, hogy bosszút áll. Összehívta az ismerőseit és elmondta nekik, hogy elrabolják a feleségét elszerető labdarúgót.


A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a férfi három barátjával együtt kapta el Freitast, akit leütöttek és egy autó csomagtartójába tuszkoltak. Állítólag Brittes emberei ekkor még úgy tudták, hogy azért rabolják el a focistát, hogy levágják a nemi szervét.

– Félreálltunk az autóval, de azt hittük, csak a péniszét akarja levágni, de miután kirángatta a kocsiból, Edison egyszerűen lefejezte Correát, majd kérte, hogy segítsünk neki eltüntetni a testet, de mi nemet mondtunk – idézi a brazil Globo című lap az egyik tanú vallomását.

A nyomozás jelenleg is zajlik a bizarr szerelemféltési ügyben.

Kapcsolódó Cikkek

  • Fókuszban a kapusok a Liverpool-Manchester United rangadón

    Fókuszban a kapusok a Liverpool-Manchester United rangadón

    Főszerephez juthatnak a kapusok az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 17. fordulójának vasárnapi rangadóján, amelyen a veretlenül listavezető FC Liverpool a komoly problémákkal küzdő Manchester Unitedet fogadja az Anfield Roadon.

  • A Vidi bravúros döntetlennel esett ki

    A Vidi bravúros döntetlennel esett ki

    Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt játszott az angol Chelsea csapatával a Groupama Arénában, de így is kiesett, mivel a fehérorosz BATE Boriszov nyert a görög PAOK vendégeként.