2019. december 15., vasárnap
Valér

Sport

Marco Rossi: Szerénynek kell maradni!

Finnország legyőzésével zárta labdarúgó-válogatottunk a Nemzetek Ligája-szereplést, ahol végül a csoport második helyén végzett, így a jövőre induló Európa-bajnoki selejtezősorozatban kell majd kiharcolni az Európa-bajnoki szereplést.

A finnek elleni végül sikerült nyerni a magyar csapatnak (MTI/Koszticsák Szilárd)

Bár elsőre kissé bonyolultnak tűnik, mégis a Nemzetek Ligája lett volna az a sorozat, ahonnan könnyebben kijuthatott volna csapatunk az Európa-bajnokságra, hiszen itt lényegében velünk egy szinten lévő gárdákkal kell játszani. Ehhez azonban meg kellett volna nyerni azt a csoportot, amelyet most végül a finnek vittek el, míg mi Görögország és Észtország előtt a második helyen végeztünk.


– Az elmúlt két év eredményei után a közelmúlt bizakodásra ad okot, de nem szabad elszállni magunktól, szerénynek kell maradnunk. Erre a teljesítményre azonban lehet alapozni – mondta Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Nemzetek Ligája-szereplést értékelve. – Az elmúlt hónapokban több mint harminc mezőnyjátékost és négy kapust hívtunk meg a keretbe, de úgy gondolom, felesleges kísérletezgetni azért, hogy többen legyünk. A keret összeállításakor az elsődleges szempont az aktuális forma. Kevés időnk van felkészülni, a Nemzetek Ligája alatt összesen huszonöt napot töltöttünk együtt. Ugyanakkor sokat fejlődött a válogatott, többféle felállási formát is kipróbáltunk. A védelemmel például kifejezetten elégedett vagyok, hiszen egy meccset kivéve – amikor az észtektől három gólt kaptunk – látható volt, hogyan fejlődik a hátsó alakzat.

Szalai Ádám szerint jó úton halad a magyar csapat (MTI/Koszticsák Szilárd)

Szalai Ádám – aki a finnek ellen is gólt szerzett – kiemelte, hogy Marco Rossi öt nappal az első tétmérkőzés előtt vette át a válogatottat, ezért igazából ezt a sorozatot feláldozták azért, hogy a csapat teljesítse az új szövetségi kapitány elképzeléseit, elvárásait.
– Sajnálatos, hogy nem volt előtte három-négy barátságos mérkőzés, amikor erre időnk lett volna, de a végére látszott, mit szeretnénk játszani.


A játékosok és a kapitány tehát bizakodva várja az Európa-bajnoki selejtezők december 2-ai sorsolását, ahol már a Nemzetek Ligájában elért eredményeket is figyelembe veszik, a mostani második hely pedig azt jelenti, hogy a a magyar csapat a harmadik vagy a negyedik kalapban kap helyet, azaz két vagy három magasabban jegyzett válogatott mögé sorolják be a selejtezőkre.

Marco Rossi szerint nem szabad elszállni az eredménytől (Fotó:mlsz.hu)

Kapcsolódó Cikkek