EUR: 317,85 Ft
CHF: 280,83 Ft
2019. január 24., csütörtök
Timót

Belföld

Nagy István: Újra lehet magyar baromfit exportálni Kínába

Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben, ez minden magyar baromfitenyésztő számára jó hír, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az MTI-nek, miután a kínai közlönyben hivatalosan is megjelent az intézkedés.

Az intézkedés elsősorban a vizi szárnyasokat érinti, de dolgoznak azon, hogyan lehet a többi baromfira is kiterjeszteni – mondta.


A miniszterelnöki delegáció tagjaként Kínában tárgyaló agrágminiszter kifejtette: a kínai szakemberek auditálják a cégeket, az exportképesek megkapják az engedélyt, és ettől kezdve zavartalanul folyhat a kereskedelem.

Nagy István hangsúlyozta, a kínai piac nagysága olyan lehetőségeket teremt a magyar termelőknek, amely sehol nincs meg a világban. Kína Magyarország számára a 10. legfontosabb exportpartner, a mezőgazdaság számára is. Rövid időn belül sokkal előbbre lehet lépni, miután a kínai fogyasztók képesek megfizetni a magyar prémiumtermékeket – tette hozzá.


Kifejtette: Magyarország mérete nem teszi lehetővé, hogy olcsó, nagy mennyiségű árut állítson elő, a magyar lehetőségek azt indukálják, hogy kevesebbet, de kiváló, prémium minőségben állítson elő terméket, ilyen a libamáj, a Tokaji bor.

Elmondta azt is, hogy jó megállapodás született a tejtermékekről is, a kínai sajtpiac korlátlan lehetőség Magyarország számára.

Dolgoznak azon, hogy a sertéstenyésztés is “célegyenesbe kerüljön” – mondta. Kína a sertéspestis miatt az egész országra korlátozást rendelt el. Szeretnék bebizonyítani, Magyarországon házi sertésben nem fordul ez a betegség, csak a vaddisznóknál, és elszigetelt körülmények között van jelen. A miniszter szerint azokról a területekről, ahol nincs vaddisznó állomány, minden további nélkül lehetne húsexportot bonyolítani.

Hangsúlyozta, a magyar prémium húskészítmények iránt óriási igény van Kínában.

Az Agrárminisztérium MTI-hez küldött közleménye szerint Nagy István agrárminiszter Han Csang-fu kínai mezőgazdasági miniszterrel való találkozót követően Sanghajban hangsúlyozta, hogy a madárinfluenza hatásainak kifutásával a Kínába irányuló baromfiexport újra növekedési pályára állhat. A felek a megbeszélésen megállapodtak a tudományos és technológiai együttműködések fellendítésének, valamint az e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázásának részleteiről is.

Az agrárminiszter a Magyar-Kínai Üzleti Fórum megnyitóján kiemelte, hogy a magyar-kínai hivatalos és üzleti kapcsolatok is a hosszú távú bizalomra, a személyes összeköttetésekre épülnek, ezért különösen fontos, hogy az első sanghaji Kína Nemzetközi Import Kiállításon Magyarország díszvendégként mutathatja be termékei és szolgáltatásai legjavát.

A fórumon Nagy István egyeztetett a világ egyik legnagyobb online kereskedelmi áruház, az Alibaba kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójával, David Baumgarttal a magyar élelmiszeripari termékek internetes áruházakban való megjelenésének bővítéséről – írja közleményében az Agrárminisztérium.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Századvég: Ellenőrizzék a nemzetek az EB-t

    Századvég: Ellenőrizzék a nemzetek az EB-t

    A közelmúltban az EU-t irányító Európai Bizottság rendkívüli  gondot fordított a tagállami költések ellenőrzésére, de hogy maga a Bizottság mire költi a tagállami befizetéseket, az a tagállamok számára egyáltalán nem transzparens. Ezért a Századvég Alapítvány kidolgozott egy javaslatot, amelynek célja egy uniós hivatal felállítása, amely valamennyi intézményi kiadás pénzügyi ellenőrzését végezné, hogy így biztosítsák: a Bizottság valóban az európai emberek javát szolgáló intézkedésekre költse a közös EU-s vagyont, ne ellentétes célokat szolgáló magánszemélyek és szervezetek kifizetőhelyeként működjön.

  • Brutális szkinhedvezér volt Sneider

    Brutális szkinhedvezér volt Sneider

    Újabb részletek láttak napvilágot abból a büntetőügyből, amely során a Jobbik mostani elnöke, Sneider Tamás a rendszerváltás idején szkinhed társaival agyba-főbe vert egy cigányembert és amiért 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

  • Sikeres volt a nemzeti konzultáció

    Sikeres volt a nemzeti konzultáció

    A közelmúlt legsikeresebb nemzeti konzultációja zajlott 2017 év végén, a családok védelméről  szóló kérdőívet ugyanis 1,4 millióan töltötték ki, és minden kérdésnél 90 százalék fölötti volt az igen válaszok aránya.

  • Angyalkák a földön

    Angyalkák a földön

    Gondolta volna a fene, hogy a Magyar Kultúra Napja kapcsán angyalkák lepik el Rákosmentét.