EUR: 322,18 Ft
CHF: 285,20 Ft
2018. december 19., szerda
Viola

Sport

Önként mondott le Kovács Kálmán

Kovács Kálmán lemondott az MLSZ szakmai bizottsági és ellenőri tisztségéről. A Honvéd egykori futballistájának döntését a fradisták érzékenységét sértő – később törölt – Facebook-poszt, illetve az arra adott heves reakciók váltották ki.

A Magyar Futball Akadémia utánpótlásközpontjának avatóján George F. Hemingway beszédében az is elhangzott, hogy amikor 2006-ban megvette a klubot, és kilátogatott a Bozsik Stadionba, életében először látott szabadon szaladgáló patkányt. Erre reagálva jegyezte meg Kovács Kálmán: „Gondolom, ez két dolgot jelenthet. Vagy a Fradi elleni mérkőzésre jött ki és a védők nem fogták szorosan a támadókat, vagy a másik verzió, hogy nála a patkány otthon csak pórázon sétáltatható”.


A volt válogatott csatár kapott hideget, meleget , s ugyan hamar eltűnt a bejegyzés a Facebokról, az internet ugyebár nem felejt. A zöld-fehér érzelműek leszedték róla a keresztvizet is kommentjeikben, többen Kovács bocsánatkérését sürgették, aki tegnap egy újabb Facebook-posztban ezt meg is tette, egyben le is mondott pozícióiról. A továbbiakban többek között ezt írta lemondásáról:

„Igazából nem az engem ért támadások miatt, hanem azért, mert egy kicsit megcsömörlöttem a közegtől. Azt hittem, hogy sok fradista barátom van a volt játékosok között, de ez nagy tévedés volt. (…) Akiket nem szándékosan megbántottam, azoktól elnézést kérek!”

A történtekkel kapcsolatban a Lokál megkereste az egykori kispesti csatárt, aki azonban nem kívánt nyilatkozni.

Kapcsolódó Cikkek