EUR: 319,72 Ft
CHF: 280,32 Ft
2019. április 21., vasárnap
Konrád

Egyéb Debrecen

Óriáskerék, Joulupukki és hütte

Több újdonsággal várja az idei vásár a látogatókat; az óriáskerék magasabb lett, és Németországból egy hütte is érkezett Debrecen belvárosába.

A tavalyinál is magasabb, 45 méter magas, zárt gondolás óriáskereket építettek a Kossuth téren, ahol az adventi vásár is helyet kapott. Andreas Pick, az óriáskerekeket üzemeltető Riesenrad Göbel közép-európai vezetője elmondta: az óriáskerék 360 fokos körpanorámát biztosít a látogatóknak. Emellett az idei vásár különlegessége egy hütte, azaz melegedő, is, amelyet Németországból, a Fekete-erdőből hoztak a Kossuth térre, és amelyben többek között az eredeti fekete-erdei forralt bor is megkóstolható.


Széles Diána, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta, hogy az adventi időszakban idén is nagy forgalomra számítanak. – Tavaly nagyon komoly növekedés látszott ebből a szempontból a városban. Amint megjelent az országos médiában, hogy Debrecen az adventi vásáron milyen turistalátványosságokat mutat be, hat százalékkal emelkedett a karácsonyi foglalások száma, már most nem lehet a városban szállást foglalni – közölte az alpolgármester.

45 méter magas, zárt gondolás óriáskereket építettek a Kossuth téren

Papp László polgármester a vásár megvalósítását lehetővé tevő összefogást hangsúlyozta, jelezve, hogy nemcsak önkormányzati cégek, hanem nagyvállalatok is szponzorként támogatják a rendezvényt. Az óriáskereket a Schaeffler, a korcsolyapályát a Continental támogatja.


Bódor Edit, az adventi vásárt második éve szervező Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: 117 árus kínálja portékáit, sok helyen egyedi kézműves termékeket. A széles gasztronómiai kínálatban idén először az erdélyi ízek háza is megjelenik – fogalmazott, hozzátéve, hogy a kulturális programok mellett a gyerekeket kisvonat és jégpálya várja majd a főtéren.

A régi városháza udvarán Debrecen 24 városrésze egy-egy, a városrészre jellemző díszekkel felöltöztetett karácsonyfával mutatkozik majd be, és a hagyományoknak megfelelően vasárnaponként a történelmi felekezetekkel közös gyertyagyújtásokat tartanak – fűzte hozzá. Az első gyertyát az adventi koszorún december 2-án, vasárnap gyújtják meg a főtéren, ekkor kapcsolják fel a karácsonyi díszkivilágítást is, összesen 170 ezer égő fog egyszerre világítani.

December 5-én Joulupukki várja a gyerekeket a főtérre
MTI Fotó: Kovács Tamás

A nagy várakozás időszakában, december 5-én 16 és 17 óra között Joulupukkival, a finn Mikulással találkozhatnak a gyerekek a főtéren.

Kapcsolódó Cikkek