2019. április 24., szerda
György

Sport

Öt ok, amiért a Real Madrid bukdácsol

Az ág is húzza a Real Madridot ebben a szezonban a La Ligában. Nem elég, hogy negatív rekordokat döntögetnek, még a futball sem úgy megy, mint ahogy azt megszokhattuk. A Marca című lap összeszedte öt pontban, hogy miért akadozik az elmúlt években Európát leigázó futballgépezet.

Amikor Zinedine Zidane, majd Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy elhagyja a Real Madrid labdarúgócsapatát sokan számítottak hanyatlásra. Arra viszont senki sem mert gondolni, hogy ekkora gödörbe kerül a BL-címvédő együttes. Minden azzal kezdődött, hogy az oroszországi világbajnokság kezdete előtt egy nappal megszületett a döntés, hogy a Real kispadját Julen Lopetegui veszi majd át, aki a spanyol válogatottat hagyta ott a madridiak kedvéért. Ez természetesen rányomta a bélyegét a spanyolok vb-szereplésére is, de most hagyjuk ezt, szorítkozzunk csak a Real Madridra.


Ahhoz képest, hogy hogy a spanyol válogatott kispadján 20 meccsen át veretlen volt Lopetegui, méretes pofonba szaladt bele az első igazán komoly tétmeccsén a Reallal, ugyanis 4-2-re elveszítette a tallinban rendezett Európai Szuperkupa döntőjét az Atlético Madriddal szemben. Ezt megelőzően tétmeccsen legutóbb 2015 novemberében kapott négy gólt a királyi gárda – akkor a Barcelonától. Sokan mondták, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt, hiszen a játékosok nemrég tértek vissza a vb-ről és még nem lendültek formába, de az idő azt bizonyította, hogy már a szezon legelején baj volt.

EPA/RODRIGO JIMENEZ

Lopetegui alatt sorra dőltek meg a negatív rekordok. A Sevilla elleni vesztes (3-0) bajnokin például az első félidőben kapták az összes gólt, amire az elmúlt 18 évben csupán négyszer volt példa. Aztán jött a következő mélyütés, ugyanis a Királyi Gárda 481 percig képtelen volt gólt lőni. Ez magyarul azt jelenti, hogy négy meccsen nem találtak be, plusz az ötödik találkozón eltöltött 72 perc. Ilyesmire legutóbb az 1984/85-as szezonban volt példa. Az utolsó csepp Florentino Pérez elnök poharában az volt, amikor a csapat 5-1-es pofonba szaladt bele a Barcelona stadionjában. Lopetegui 139 napig volt a csapat trénere.


Az egykori kapus azonnal repült a kispadról, helyére pedig az addig a klub utánpótlásában tevékenykedő Santiago Solari vette át. Az argentin szakemberrel jöttek is az eredmények a Király Kupában, a BL-ben és a bajnokságban is. Solari első négy meccsén a csapat 15 gólt rúgott és mindössze kettőt kapott. Aztán a 13. fordulóban a vezetőedző megízlelhette a vereség ízét is, ugyanis az Eibar vendégeként 3-0-ás vereséget könyvelhetett el. A meccs után Solari bölcsen azt mondta, hogy a csapat „több gólt kell rúgjon és kevesebbet kell kapjon”.

Credit line: Profimedia, Abaca

Ha a statisztikákat nézzük, akkor kiderül, hogy a Real a bajnokságban mindössze 20 gólt szerzett, de 19-et kapott tizenhárom fordulót követően. Ehhez foghatót a Vicente del Bosque-éra alatt produkáltak legutóbb a csapat a 1999/2000-es idényben. Akkor a La Liga ötödik helyén végeztek, viszont megnyerték a Bajnokok Ligáját, ráadásul az 1999-es BL-döntő mindkét résztvevőjét, a Manchester Uniteded és a Bayern München is elintézték.

A Marca című spanyol sportlap 5 pontban foglalta össze a csapat idei horribilis szezonkezdését. Fontos megjegyezni, hogy csak a bajnokságra vonatkoztatják megfigyeléseiket.

1. Helytelen tervezés

A lap szerint minden ide vezethető vissza. Kiemelik, hogy úgy tűnik a klub elfelejtette: ahhoz, hogy kilenc hónap alatt három komoly pontvadászatban is eredményesek legyenek egy versenyképes csapatra van szükség. Egyértelmű, hogy Ronaldo elvesztése hatalmas érvágás volt, de Mateo Kovacic kölcsönadása a Chelseanek is hibának bizonyult. Alapvetően az nem lenne baj, ha játékosokat adnak el, csakhogy nem érkeztek megfelelő helyettesítők. Megszokhattuk már, hogy egy-egy világbajnokság után a Real mindig bevásárol, gondoljunk csak a brazil Ronaldóra, James Rodríguezre vagy Tony Kroosra. Idén viszont senki sem érkezett. Thibaut Courtois megszerzése értelmetlen volt, hiszen Keylor Navas világszínvonalon védett és Mariano megvásárlása sem tudta pótolni a támadószekcióban Ronaldo kiesését. Vinícius Júnior szépen muzsikál, de 18 évesen még nem biztos, hogy készen áll a csapat vezetésére.

EPA/Emilio Naranjo

2. Formahanyatlás

A játékosok túlnyomó többsége meg sem közelíti azt a formát, amiben játszani tudnak és szoktak. A legjobb példa erre Luka Modric, aki a világbajnokság óta nem találja a helyét. Ezt egyébként több játékosra is igaz, a horvát mellett Sergio Ramos és Raphael Varane is keresik önmagukat. Tőlük nem szoktuk meg, hogy hibázzanak, viszont idén alig látunk jó megmozdulást tőlük.

EPA/SASCHA STEINBACH

3. Gyenge védelem

A klub 19 tétmeccset játszott, de csak 9-szer hagyta el kapott gól nélkül a pályát. Csupán az Atlético Madrid (0-0) és az AS Roma (3-0) volt képtelen gólt rúgni a Realnak, de kiscsapatok, mint az Eibar (3-0) vagy a Levante (2-1) többet is berámolt, a Barcáról (5-1) nem is beszélve. Érdekesség, hogy vendégként 16 gólt kaptak, ami a második legrosszabb mutató a spanyol bajnokságban, csak a Huesca kapott többet (19).

EPA/RODRIGO JIMENEZ

4. Nincs vezéregyéniség

Ronaldo távozásával elment az a személy, aki össze tudta tartani a csapatot és tüzelni tudta a társakat. Így nincs egy igazi szupersztár a keretben, aki oda tudná tenni magát a nehéz időkben. Sajnos sem Karim Benzema, sem Gareth Bale nem tudja ezt megtenni. Benzema tipikusan nem az a fajta játékos, akire számítani lehetne, amikor szorul a hurok. A La Ligában 5 gólt jegyez csak, Bale pedig csak hármat, ráadásul a walesi egy hónapja nem talált be a kapuba.

5. Folyamatos sérüléshullám

Végezetül a Marca a sérüléseket emeli ki. Carvajal, Bale, Nacho,Casemiro, Reguilon, Sergio Ramos, Vallejo és Benzema is sérülésekkel bajlódott a szezonban, az Eibar elleni meccsen pedig Odriozola is megsérült. Természetesen a sérülésekre lehet számítani, de az már feltűnő, ha egyik meccsről a másikra több alapember is bevethetetlenné válik.

EPA/Enric Fontcuberta

Kapcsolódó Cikkek