EUR: 334,77 Ft
CHF: 311,53 Ft
2020. január 21., kedd
Ágnes

Egyéb Sopron

Radnóti-díj Pataki Andrásnak

Művészpedagógiai munkásságáért Radnóti-díjat vehetett át Pataki András rendező, a város színházát működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője a XXXVIII. Radnóti Miklós Nemzeti Vers- és Prózamondó Verseny díjkiosztó győri gáláján.

A kétévente életre hívott eseményen ítélik oda ezt az  elismerést. Az indoklás szerint Pataki András az elmúlt 25 évben nagy szerepet vállalt a Magyar Versmondók Egyesületének munkájában, rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában. Számtalan helyen, az egész Kárpát-medencében, a különböző versmondó versenyeken és táborokban részt vesz a zsűrizésben. Elkötelezett híve a költészetnek, az irodalomnak, művészpedagógiai tevékenységének eredményeként több színészt, köztük díjazott művészt segített pályára Magyarországon, Erdélyben, a Vajdaságban. Munkájának eredményeként jött létre a Progress  Sopron nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztivál. A laudációt Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke tartotta, amely után Pataki András Nagy László Víg esztendőkre szomjas című költeményét mondta el, ezzel emlékezve a nemzeti gyásznapra.

Pataki András rangos elismerésben részesült

 

 

Kapcsolódó Cikkek

  • A Vasember autója megfizethetetlen

    A Vasember autója megfizethetetlen

    A Vasember sztárja hatalmas népszerűségnek örvend a szuperhős film óta. Ennek megfelelően irdatlan összeget keresett a mozival, amiből jutott egy szuper járgányra is.

  • Tényleg ilyen rossz?

    Tényleg ilyen rossz?

    A budapesti szmogriadó tájékoztatási fokozatát hirdette meg a Főpolgármeseri Hivatal a múlt hét végén a szálló por légszennyezettségi szintje miatt.

  • Megtisztelő Győrben játszani!

    A magyar válogatott Lukács Viktória nyártól a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.