2020. január 25., szombat
Pál

Egyéb Szombathely

Szombathely visszavár

Összesen hét, hiányszakmában tanuló diák kapta meg idén az önkormányzat által alapított „Szombathely visszavár” ösztöndíjat. A fiatalok a havi ötvenezer forintos támogatásért cserébe vállalják, hogy tanulmányi idejük lejárta után a megyeszékhelyen állnak munkába.

Puskás Tivadar polgármester gratulált az ösztöndíjasoknak Fotó: CSG

Az önkormányzat 2013-ban, gazdaságfejlesztési programjának részeként, a munkaerőhiány enyhítése érdekében alapította az ösztöndíjat. Először az óvodapedagógusi, a nemzetiségi óvodapedagógusi, a tanítói, az orvosi, valamint a mérnöki, 2016-tól az ápolói, szakápolói, egészségügyi asszisztensi, egészségügyi szakasszisztensi foglalkozás került be a hiányszakmák közé.


Hét felsőoktatásban tanuló fiatal kapott támogatást Fotó: CSG

Az idén három óvodapedagógus-, egy tanító-, egy gyógypedagógus- és két gépészmérnök-hallgató kapta meg a támogatást. Az ösztöndíj összege a tanulmányok ideje alatt 50 ezer forint havonta. – Szombathely valóban visszavárja a fiatalokat. Az a cél, hogy a szombathelyi vagy szombathelyi kötődésű fiatalok szülővárosukat erősítsék tanulmányaik elvégzése után – hangsúlyozta a szerződések ünnepélyes átadásán Puskás Tivadar polgármester.

Az önkormányzat évente 20 millió forintot különített el erre a célra. Jelenleg 19-en kapnak  „Szombathely visszavár” ösztöndíjat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Erre készüljön a hétvégén!

    Erre készüljön a hétvégén!

    Pénteken a reggeli pára- és ködfoltok feloszlását követően szinte mindenhol számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, de az Északi-középhegység térségében tartósabban párás maradhat az idő.

  • Más nevet kaphat a Bessenyei-díj

    Más nevet kaphat a Bessenyei-díj

    Hódmezővásárhely – Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár kapta megosztva idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

  • Privát fürdőzés: Janiczak nem keveredik az ózdi polgárokkal

    Privát fürdőzés: Janiczak nem keveredik az ózdi polgárokkal

    A Fidesz meg fogja vizsgálni, hogy Janiczak Dávidnak, a Jobbik ózdi polgármesterének a “privát szórakozásai” mennyi pénzébe kerülnek a helyieknek – közölte Zsigmond Barna Pál, a kormánypárt országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatón.