EUR: 319,90 Ft
CHF: 280,55 Ft
2019. április 22., hétfő
Csilla, Noémi

Egyéb Tatabánya

Telt házas segítség az erdélyi árváknak

Már tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Jászai Mari Színházban a Böjte Csaba árváinak segítséget nyújtó Déva Gálát. A jótékonysági program fellépői közül ezúttal sem hiányozhatott a hosszú évek óta visszatérő Vásáry Tamás és Kinizsi Ottó, de a népszerű énekesnőt, Falusi Mariannt is láthattuk.

A helyi művészek közül színpadra lépett Demeniv Mihály és Tatabánya Város Szimfonikus Zenekara. A jegyek idén is napok alatt elkeltek, így szokás szerint telt ház fogadta a produkciókat a Jászai Mari Színházban.


A művészek is szívesen vesznek tészt a jótékonysági programban

– Szerencsére töretlenül népszerű a program – mondta Emmer Róbert főszervező. – Bátran mondhatom, nemcsak a közönség, hanem a művészek részéről is igaz mindez. A visszatérő vendégek már az év elején betervezik a Déva Gála időpontját, hogy itt lehessenek velünk ezen az estén. Bár tudjuk, hogy az itt összegyűjtött összeg csak egy csepp a tengerben, mégis fontosnak tartjuk, és jó látni, hogy neves, kiváló zenészek szerint is rang lett itt fellépni.

Vásáry Tamás, A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas magyar zongoraművész, karmester és a Déva Gála már elválaszthatatlan.


– Közel tizedik alkalommal vagyok itt, minden évben biztos pont számomra ez a fellépés – fogalmazott a 85 évesen is fiatalos lendülettel alkotó művész. – Lehet akármennyi koncertem az év ezen részében, arra mindig szakítok időt, hogy eljöjjek Tatabányára, hiszen Böjte Csabáéknak segíteni nemes dolog, ráadásul igazi összefogás áll mögötte.

Schmidt Csaba polgármester szerint a dévai árvákat gondozó ferences rendi szerzetes, Böjte Csaba egy igazi segítő szigetet hozott létre.

– Bízom benne, hogy sokan vannak a közönség soraiban olyanok, akik már tizenhat éve állandó nézői a Déva Gálának – hangsúlyozta a városvezető. – Ahhoz ugyanis, hogy segítséget nyújtsunk, szükség van a közönségre is, és természetesen a közösségre is, amelynek az összetartó ereje csodákra képes.

A Dévai Szent Ferenc Alapítványt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes hozta létre. A gyermekmentő szervezet célja azoknak a gyermekeknek a felkarolása, akik Erdélyben embertelen körülmények között tengődnek. Böjte Csaba és munkatársai áldozatos munkájának köszönhetően mára közel háromezer gyermek nevelkedik az intézmény valamelyik dévai otthonában, megmenekülve a mérhetetlen nyomor elől.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Bár a húsvét két legfontosabb vallási ünnepünk egyike, a karácsonyi hagyományokat sokkal többen követik. Az adventi gyertyagyújtás, a karácsonyfa-állítás és a mákosbejgli-evés elmaradhatatlan rituáléja a karácsonyi ünnepkörnek, a húsvéti szokásokat azonban egyre kevesebben követik.

  • A húsvét még ma is üzenettel bír

    A húsvét még ma is üzenettel bír

    Ha Jézust középpontba helyezzük, akkor életünk derűben és boldogságban megy végbe – vallja Bán Csaba, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkésze, aki az ünnep alkalmából juttatta el gondolatait lapunkhoz.

  • Tarlós: Uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

    Tarlós: Uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

    A budapesti behajtási díjról, amit még a Demszky Gábor-féle városvezetés önként vállalt be a 4-es metró megépítésért, egy tíz évvel ezelőtti európai bizottsági határozat és egy érvényes szerződés rendelkezik, azt nem a főváros akarja mindenáron bevezetni – mondta a főpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.