2020. január 22., szerda
Artúr, Vince

Egyéb III.kerület

Tóth Gabi az idei adventi adománygyűjtés nagykövete

A hamarosan kezdődő Advent Óbudán 2018. rendezvénysorozatnak idén is kiemelten fontos pillére az adventi adománygyűjtés, amely mára tradicionálisan hozzá tartozik a rendezvényhez.

Mindjárt kezdődik az Advent Óbudán (Fotó: Keresztesi Balázs)

Ebben az évben a kerületben működő Balázs Lajos Óbudai Civil Díjjal kitüntetett Elveszett Állatok Alapítványt lehet segíteni. A kezdeményezés idei nagykövete Tóth Gabi énekesnő, aki párjával és négylábú társaikkal most felköltözött az óbudai Testvérhegyre.


 

– Mindig fontosnak tartottam, hogy a jó ügyek mellé álljak! Én is, mint gazdi, azon vagyok, hogy a világ egyik legcsodásabb lényei, a kutyák a lehető legmegérdemeltebb életet élhessék. Méltó életet – nyilatkozta az obuda.hu-nak Tóth Gabi, aki sokat köszönhet az Elveszett Állatok Alapítvány elhivatott alapítójának, dr. Varga József állatorvosnak.

– 14 éve ismerem a doktor urat, több házi kedvencünket is gyógyította. A családunkban jelenleg kilenc kutya van, olyanok vagyunk, mint egy kisebb menhely. Három kutyus a szüleimnél, közülük kettőt én találtam az utcán. A párommal pedig két mentett négylábúval, Gizivel és Sanyival osztjuk meg az otthonunkat.


Néha pedig egy harmadik eb, Hugó is vendégeskedik nálunk. Sajnos tavaly elvesztettem Piszke nevű kutyámat, ő 13 évig volt mellettem, és nagyon megviselt a halála. Varga doktor úr nagyon lelkiismeretesen küzdött érte, és amikor már nem volt remény, méltósággal segítette át a szivárványhídon. Idén Sanyi kutyámat gyógyította meg, amikor allergiás reakciót kapott az egyik oltástól, de szerencsére Sanyi ismét egészséges – tudtuk meg a 2017-ben Az év énekesnője díjjal jutalmazott előadótól.

Az Advent Óbudán rendezvényen december 2-án 16–18 óra között és december 8-án 16–18-ig találkozhatunk Tóth Gabival és az Elveszett Állatok Alapítvány munkatársaival a Szindbád rendezvényteremben (Fő tér 2.).

Tóth Gabi (Fotó: FB/Tóth Gabi)

Kapcsolódó Cikkek

  • A Vasember autója megfizethetetlen

    A Vasember autója megfizethetetlen

    A Vasember sztárja hatalmas népszerűségnek örvend a szuperhős film óta. Ennek megfelelően irdatlan összeget keresett a mozival, amiből jutott egy szuper járgányra is.

  • Tényleg ilyen rossz?

    Tényleg ilyen rossz?

    A budapesti szmogriadó tájékoztatási fokozatát hirdette meg a Főpolgármeseri Hivatal a múlt hét végén a szálló por légszennyezettségi szintje miatt.