EUR: 333,17 Ft
CHF: 303,66 Ft
2019. november 19., kedd
Erzsébet

Egyéb Miskolc

Újra zakatol a Mikulásvonat

Ma már tinédzserek azok a gyerekek, akik 15 évvel ezelőtt az első kivilágított Mikulásvonaton érkeztek az ünnepi díszbe öltöztetett Lillafüredre. Azóta a szervezők által megálmodott Mesebirodalom közel 250 ezer látogatónak nyújtott felhőtlen kikapcsolódást és hangulatos családi programot az adventi időszakban. A 100 fős állandó stáb idén a zsémbes Grincs történetét, a nagy Ho-ho-ho horgász téli kalandját és Aranyhaj esküvőjét dolgozta fel a tőlük megszokott humorral és kedvességgel.

November 22-től 25 napon keresztül tart a Mikulásvonat rendezvénysorozat, ahol minden jelmez, díszlet, közös tánc és dal azért születik, hogy az érkező családok két és fél órára kiszakadjanak a hétköznapi rutinból, és élvezzék a mesék csodálatos világát.


12.000 csomaggal indul útra az ünnepi szerelvény

– A 12 ezer csomag összekészítése hetekbe telik, mint ahogy a mesék, díszletek kitalálása is elkezdődik már ősz elején – tudtuk meg Boda Pétertől, a szervező alapítvány elnökétől. – Ebben az évben a forgatókönyvek megírásába, a helyszínek, díszletek és jelmezek megálmodásába, megtervezésébe, a mesék életre keltésének folyamatába profi szakembereket vontunk be a színház világából, annak érdekében, hogy a hozzánk látogatók a jövőben is maradandó élménnyel gazdagodjanak.

Színes programokkal szórakoztatják a kis utasokat a szervezők

A nívódíjjal elismert rendezvényt karitatív céllal indította az Északerdő Zrt. és a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány, aminek köszönhetően elsőként a lillafüredi kisvasút rendelkezik lifttel ellátott kocsival, hogy meg tudják oldani a kerekesszékes utasok szállítását. Ezenfelül minden évben kétezer fogyatékkal élő gyermek és felnőtt ingyenes részvételét biztosítják alapítványi támogatásként.


Újra zakatol a Mikulásvonat

– Vonzó úti cél lettünk ebben az időszakban, egyre többen messziről jönnek, ezért is volt fontos, hogy biztosítani tudjuk az online fizetést. Egynapos kiránduláson vesznek részt a Mikulásvonaton, előtte és utána feltérképezik a helyi gasztronómiát, elmennek a barlangfürdőbe, a diósgyőri várba. A lényeg azonban 15 éve nem változik: A kisvonatról leszálló gyerekek arckifejezése és a visszaúton a csokis papírok zörgése –  tette hozzá mosolyogva az elnök.

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.