EUR: 330,02 Ft
CHF: 299,96 Ft
2019. október 22., kedd
Előd

Egyéb III.kerület XII.kerület XIV.kerület

A diótörő egy igazi karácsonyi sikertörténet

Ha december, akkor A diótörő, és ha profi növendék-előadás, akkor Magyar Táncművészeti Egyetem! Idén 20 előadást tartottak telt házzal a zuglói campus színháztermében az összes klasszikus balett tanszakos hallgató részvételével, de vidékre is elvitték a karácsonyi történetet. Szeretik a mesterek, szeretik a növendékek, a közönség meg pláne! Az MTE diótörője igazi sikertörténet.

A diótörő délelőtti előadásain iskolás és óvodás csoportok vettek részt, hétvégente pedig a főváros minden részéből érkezett közönség töltötte meg a táncművészeti színháztermét. Az észak-budai agglomerációból és vidéki tanintézményekből is hoztak fiatalokat, akik így iskolaidőben láthatták a darabot, és kaptak olyan színházi- és balettélményt, amelyben egyébként nem lehetne részük.


Az MTE országos, sőt nemzetközi beiskolázottságú intézményként működik. Az előadásokra is jönnek az ország minden részéből, és el is viszik azt vidékre, hogy ott is lássanak élő balettelőadást. Fontos missziót teljesítenek ezzel, hiszen a produkció professzionális, de mégiscsak iskolások játszanak iskolásoknak. A vidéki képzési intézményből érkező csoportok mindig kérik, hogy az órákba, és az itt zajló képzésbe is bepillanthassanak.

– Az iskola mesterei: Szakály György, Macher Szilárd és jómagam készítettük a koreográfiákat, és van, amit az eredeti Vajnonenből emeltünk be. A diótörőben mindenki benne van, az első évfolyamtól a kilencedikig az iskola összes klasszikus balett szakos növendéke – hívta fel a figyelmet Barna Mónika, aki a produkciót színpadra állította. A mesternő, a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett tanszék vezetője azt is elárulta, ők és a növendékek is nagyon szeretik A diótörő-előadásokat.


– Ebben mindig mindenki benne akar lenni. Ez számukra is nagyon sokat jelent, megmutathatják magukat a színpadon, és visszajelzést kapnak a produkcióról nemcsak tőlünk, hanem a közönségtől is. Erre készülnek. Ezért tanulnak a teremben, a balettórán, hogy aztán szerepeljenek. A terem csak az előkészület, az élmény az a színpad – számolt be a mesternő, hozzátéve azt is, mire a széria végére érnek, nagyon elfáradnak a növendékek, jól jön a téli szünet, aztán januárban kezdődik a vizsgaidőszak.

Karácsonyi történet

A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje, és egyben utolsó színpadi műve. A történet alapját E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje képezi. Karácsonyeste együtt díszíti a család a szalonban felállított hatalmas fát. A gyerekek keresztapja, Drosselmeyer diótörő bábot ajándékoz Marikának. A kislány az este izgalmai után új játékával aludni tér. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, játékok életre kelnek, a szobát egerek népesítik be, és fosztogatni kezdik a fát. Később Diótörő herceg boldogan köszönti a szépséges leányzóvá serdült Marikát – Mária hercegnőt. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben. Majd az éjjellel az álom is véget ér, de a diótörő baba és az emlékek ott maradnak Marikával.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek