EUR: 323,36 Ft
CHF: 290,72 Ft
2019. június 26., szerda
János, Pál

Egyéb Székesfehérvár

A harmónia és a sikeres együttműködés

Székesfehérvár gazdasági életében meghatározó cégek, vállalkozások vezetői, illetve képviselői számára rendeztek évzárót. Már megszokott, hogy ekkor adják át minden évben a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat. Ezt, ebben az évben Szincsák Attila, a Denso gazdasági és kereskedelmi igazgatója vette át.

Cser-Palkovics András, a megyeszékhely polgármestere büszkén mondhatta, hogy a város Közép-Európa gazdasági-ipari centruma. Ami a közös munka, a mögöttünk hagyott évtizedek eredménye. A város csak akkor tud fenntartható módon gyarapodni, ha a gazdasága is fejlődik, ehhez viszont az kell, hogy a város és környezete fejlődjön. Hallhattuk: egymásra vagyunk utalva! A helyi adó adja az önkormányzatnak a mozgásteret, amellyel megoldják azokat a fejlesztéseket, működtetési és önként vállalt feladatokat, ezzel járulva hozzá az életminőség folyamatos javulásához.


Szincsák Attila több mint 15 éve dolgozik a Densónál, két évet Japánban töltött el központi stratégiai vezetőként, ahol jelentős nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Több mint 22 országban fordult meg, közel 300 céget auditált, kiterjedt globális kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Tevékenységének köszönhetően jelentősen fellendültek a magyar–japán kapcsolatok, valamint a Képes Közösségi Értékteremtő Program keretében a társadalmi felelősségvállalás (CSR) promotálása, a térség nagyvállalataival karöltve.

A díjazott Balatonszárszóról származik, utazásai során mindig arra kereste a választ, hogy egy több, mint ötezer főt foglalkoztató vállalatot miként lehet gazdaságosan fenntartható módon vezetni.


– A választ a harmóniában találtam meg. Harmóniában kell lennünk önmagunkkal, az alkalmazottainkkal, a vevőinkkel, és természetesen a környezettel, a várossal, ahol élünk. Ezt a harmóniát keressük minden együttműködésben – vélte.

Cser-Palkovics András (balra) és a díjazott Szincsák Attila Fotó: ÖKK, Molnár Artúr

Kapcsolódó Cikkek