2019. augusztus 20., kedd
István

Belföld

A közös gondolkodás eredményei a vajdasági gazdaságfejlesztési támogatások

A magyar kormánynak és a vajdasági magyar stratégiai partnereinek a közös gondolkodása eredményezte azt, hogy mintegy tízezer embert tudtak támogatni a gazdaságfejlesztési programon keresztül, elősegítve ezzel a szülőföldön való boldogulásukat – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Szabadkán.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Design Terminál Kárpát-medencei őszi körútjának vajdasági állomásán Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve volt. Erre a programra a magyar kormány egymilliárd forintot biztosított, amiből alapvetően mikrovállalkozásokat és családi vállalkozásokat támogattak. “Fontos a vállalkozások, vállalkozók támogatása, mert rajtuk keresztül érjük el a magyar családokat, és így tudunk segíteni abban, hogy a szülőföldön tudjanak boldogulni, és ne kelljen elhagyniuk a hazájukat azért, hogy a családjukat el tudják tartani” – húzta alá a nemzetpolitikai államtitkár. Hozzátette, az utóbbi néhány évben tett lépések első eredményei már látszanak.


Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy 2014 után a nemzetpolitika a szülőföldön való boldogulás irányába fordult. Magyarország gazdasági fejlődésének köszönhetően lehetőség teremtődött arra, hogy a Kárpát-medencei magyarságot gazdasági értelemben is támogatni tudja Budapest – magyarázta a politikus. A magyar kormány a külhoni stratégiai partnereivel, a Vajdaság esetében a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanáccsal (MNT) gondolkodott közösen, és ennek köszönhetően olyan tervek születtek, amelyek mögé a magyar kormány oda tudott állni.

A 2016-2018-as időszakra vonatkozó vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében mintegy 70 milliárd forinttal támogatták a vajdasági magyar vállalkozásokat.


A tervek szerint a jövőben is folytatódnak a magyar családokat támogató programok. Budapest a jövőben sem mond le arról, hogy támogassa a forráshiányos határon túli magyar vállalkozásokat – szögezte le Potápi Árpád János. Felhívta a figyelmet arra, hogy “minden egyes befektetett forint további 2-3 forintot von be a gazdaságba”, így a magyar költségvetés “sem jár rosszul”, ugyanis ha a vajdasági vállalkozások külföldi kapcsolatokat keresnek, akkor azok elsősorban magyarországi kapcsolatok lesznek, ezáltal pedig “közösen hozzájárulunk ahhoz, hogy gazdasági értelemben is újra egységgé tudjuk tenni a Kárpát-medencét”.

A csütörtöki szabadkai rendezvény célja a szakmai segítségnyújtás volt a vállalkozásfejlesztés során felmerülő kérdésekben. Pásztor István, a VMSZ elnöke a helyszínen felhívta a figyelmet arra, hogy körülbelül hetven vállalkozást hívtak meg a szakmai fórumra, többségében kis- és kezdővállalkozásokat. Emellett azonban nagyvállalkozókat is meghívtak, hogy azok a jövőben mentori szerepet vállaljanak a kisebb vállalatok mellett. Rámutatott: a gazdaságfejlesztési program támogatást biztosít a vállalkozók számára, ám a fiatalokat a tudás megszerzésében is segíteni kell, erre pedig a szakmai fórumok adnak lehetőséget.

Potápi Árpád János Szabadkát követően a magyar határ mellett fekvő Horgosra látogatott, ahol a helyi általános iskolában átadta a 100 ezer forint értékű, játékokat és gyermekkönyveket tartalmazó Csodasarkokat a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Miénk a város! nevű játék nyerteseinek. Kilenc vajdasági település általános iskolája nyerte el a csomagot a hatodik alkalommal megszervezett játékban – mutatott rá a politikus.

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács a nemzetpolitikai államtitkárság tematikus éveinek főkoordinátora a Délvidéken. Hajnal Jenő, a testület elnöke kiemelte, a Miénk a város! nevű játék négy héten át tart, és a legfontosabb az, hogy a végén a nyeremény az egész közösségé lesz.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Rendkívüli események nélkül zajlanak az augusztus 20-ai rendezvények Budapesten, a programokra rekord számú látogatót várnak – közölte Kovács Zoltán államtitkár, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Magyar ízek utcájában tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA illetékesei megadták a hivatalos hozzájárulást ahhoz, hogy űrszondát küldjenek néhány év múlva a Jupiter Európé nevű holdjára, a jégkéreg borította holdat a lehető legnagyobb részletességgel akarják feltárni az amerikai űrkutatási hivatal tudósai.