EUR: 323,44 Ft
CHF: 290,88 Ft
2019. június 26., szerda
János, Pál

Egyéb Nagykanizsa

A régi ház előtt esti csendben

Adventi időben jelent meg Riersch Zoltán legújabb kötete, A régi ház előtt esti csendben, amellyel szülőfaluja, Kiskomárom előtt tiszteleg. A múlt emlékei a végtelen szeretet köntösében kelnek új(ra) életre.

Az idén 70 éves, Primavera- és Krúdy-díjas író, költő, ahogyan ő fogalmaz könyvében, „1948-ban született, egy mindenszenteki ködös hajnalon, a második világháború utáni fényes szellők ideológiai viharában, a Kis-Balaton lába alatt, a karosi hegyek árnyékában álmosan csörgedező Mosó-patak partjától éppen egy versnyire, a festői környezetben, és néha álmos nyugalomban élő, ám identitására, történelmére, hitéletére, kultúrájára és sportjára méltán büszke, vasár- és ünnepnapokon tűzoltó zenekaros és cigányzenés Kiskomáromban”.


A ma már Zalakomárnak nevezett, Kanizsa-közeli falu jelenti Riersch Zoltán életének egyik legfontosabb kapaszkodóját, ahová – a valóságban és gondolatban, lélekben is – minduntalan visszatér. Élete során megfordult persze számos más helyen, Zalaegerszegtől Murakeresztúron át Budapestig, az „eszmélés kezdetét és a vég állomását” pedig Nagykanizsa jelenti számára.

S hogy nem könnyű sors az övé, arról ezek a mondatok tanúskodnak: „Segéd- és betanított munka, sportvezetés, sportszervezés, népművelés, munkaügy, irodavezetés és egyéb hivatalnokoskodás, táncpedagógusság, újságírás, és valamilyen luciferi mételyként sok-sok földi nyavalya, szenvedély, betegség, gyermeke, felesége temetése voltak útitársai. Időskorára tíz unokával, s talán már egy megérdemelt őszi szerelemmel engesztelte ki a Janus-arcú sors. Aztán ezt a szerelmet is elfútta egy őszi szél.”


Riersch Zoltán úgy fogalmaz, az „eszmélés kezdetét és a vég állomását” jelenti számára Nagykanizsa (Fotó: Gergely Szilárd)

Riersch Zoltán tizennegyedik önálló kötetéhez M. Kovács Ildikó Kláris-díjas író, piarista iskolai tanár írt előszót.

– Amikor először olvastam Zoltán barátom kéziratát, két gondolat motoszkált bennem – fogalmaz a pályatárs. – Az első egy manapság gyakran használt és vitatott érzés, a hazaszeretet. Lehet vitatkozni azon, hogy ki a hazafi, s lehet, hogy a kimondott szó ott és akkor nem jelent semmit. Zoltán érzései a szülőfaluja iránt nem vitathatók: ez őszinte, mély, igaz hazaszeretet. Látja, láttatja a kis falut, írása nyomán érezni lehet a frissen vágott fű illatát, a bakterház padlójának olajos szagát, a gyalogút nyári melegtől langyos, köhögtető porát. Az olvasó lelki szemei előtt megjelenik az útszéli kereszt, a térdeplő Mária-szobor, fején a frissen font búzavirág.

A másik gondolat, folytatja M. Kovács Ildikó, az irigylésre méltó múlt, amelyben a szerető, gondos nagyanyó minden nehézség ellenére boldog, szabad gyermekkort biztosít a sorstól elárvult unokáknak. Olyan gyermekkor ez, amilyen a mai világban már nem adatik meg a fiataloknak.

A kötetet a humán bizottság támogatásával a Takács László Irodalmi Kör adta ki.

Kapcsolódó Cikkek