2019. április 23., kedd
Béla

Egyéb V.kerület

Advent a Belvárosban

A hétvégi ünnepélyes gyertyagyújtással megkezdődött Belváros adventi eseménysorozata, amely számos programot kínál az itt élőknek.

– Mindig is büszkeséggel töltött el, hogy a belvárosiak igazán családias, összetartó közösséget alkotnak – fogalmazott Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere.


Azért, hogy ez így legyen, az önkormányzat is sokat tett, kiérdemelten nyerte el 2016-ban az Idősbarát Önkormányzat díjat, idén az UNICEF Gyerekbarát Település díját, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által odaítélt Családbarát Önkormányzat kitüntetést. A kerület vezetése és a képviselő-testület folyamatosan dolgozik azért, hogy a belvárosiak valóban közösségként élhessék meg itt a napjaikat, ennek komoly bizonyítéka az éppen egy évvel ezelőtt átadott Belvárosi Közösségi Tér, amely minden korosztály számára kínál programokat, képzéseket, fórumokat, szakmai tanácsadást, ráadásul a belvárosi lakosok számára ingyen.

Az adventi időszakban egész eseménysorral igyekszik az önkormányzat kellemesebbé, színesebbé tenni a belvárosiak ünnepi készülődését. A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy az Adventi Hangversenyre – amelyet 13 éve rendeznek meg a Duna Palotában –, már cikkünk összeállításának pillanatában elfogyott minden jegy. Népszerű a Szent Miklós-napi ünnepség is, amelyet megjelenésünk napján, december 6-án rendeznek meg az Aranytíz Kultúrházban. Ugyancsak az Aranytíz ad otthont december 8-án 10–16 óra között annak a családi kézműves-foglalkozásnak, amely mézeskalácsot, karácsonyfadíszt, készíthetnek a résztvevők, és ahol lesz üvegfestés, arcfestés, lufihajtogatás is. A családi napra kerületieket várnak a rendezők, a belépés díjtalan.


Kedvezményes fenyővásár

Az adventi időszak egyik kiemelkedően sikeres kezdeményezése az önkormányzat által szervezett kedvezményes fenyővásár, amelyet idén december 15-én reggel nyolc órától a készlet erejéig tartanak három kerületi helyszínen. A vásárban mindössze 500 Ft-ért vehet át egy fenyőfát és ½ kg szaloncukrot az, aki kerületi lakcímkártyával rendelkezik, és nyugdíjas, nagycsaládos (legalább 3 gyereke van), vagy a következő támogatások valamelyikében részesül: rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, nevelési támogatás, jövedelempótló támogatás, egészségkárosodási, gyermekfelügyeleti támogatás, időskorúak járadéka. A három helyszín: a Fővám tér, az Erzsébet tér és a Szemere utcai iskola udvara.

Az eseménysorozat december 2-án 16 órakor a Szent István téren rendezett ünnepi gyertyagyújtással kezdődött meg hivatalosan.

– Őszintén remélem, hogy ingyenes programjaink által boldog, örömteljes pillanatokkal, kellemes élményekkel ajándékozhatjuk meg a város szívében élőket – mondta Szentgyörgyvölgyi Péter.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Bár a húsvét két legfontosabb vallási ünnepünk egyike, a karácsonyi hagyományokat sokkal többen követik. Az adventi gyertyagyújtás, a karácsonyfa-állítás és a mákosbejgli-evés elmaradhatatlan rituáléja a karácsonyi ünnepkörnek, a húsvéti szokásokat azonban egyre kevesebben követik.

  • A húsvét még ma is üzenettel bír

    A húsvét még ma is üzenettel bír

    Ha Jézust középpontba helyezzük, akkor életünk derűben és boldogságban megy végbe – vallja Bán Csaba, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkésze, aki az ünnep alkalmából juttatta el gondolatait lapunkhoz.

  • Tarlós: Uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

    Tarlós: Uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

    A budapesti behajtási díjról, amit még a Demszky Gábor-féle városvezetés önként vállalt be a 4-es metró megépítésért, egy tíz évvel ezelőtti európai bizottsági határozat és egy érvényes szerződés rendelkezik, azt nem a főváros akarja mindenáron bevezetni – mondta a főpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.